Pár perc elteltével meg is érkeztem. Kifizettem a taxisofőrt és besétáltam a Modern Life Hotel előterébe. Elképesztően gyönyörű volt. Megláttam az információs pultot és elindultam felé. Nem aggódtam a beszélgetés miatt mivel folyamatosan beszélem az angolt.-Helló!-kezdtem és erre egy fiatal,csinos,szőke lány nézett rám.-Helló! Miben segíthetek?-kérdezte. -Van egy szoba az én nevemre. Olívia Nagy.-mondtam,már nagyon izgatottan. -Igen,igen. Itt is van. Olívia Nagy, 246-os lesz a tied.-erre át nyújtott egy kulcsot.-Nagyon köszönöm.-mondtam,fülig érő mosollyal. És elindultam a lift felé. Beszálltam. Elindult. Végig a holnapi koncerten járt az eszem. Azon,hogy mit vegyek fel. Azon,hogy ha lehet autógrammot kérni mit mondok nekik meg ilyenek.. Azon nem kellett aggódnom,hogy előre kerüljek a nézőközönségnél,mert a jegy VIP. Ez is úgymond egy plusz ajándék. A gondolat menetem megzavarta valami. Megállt a lift. Kiléptem belőle és elkezdtem megkeresni a szobám.
Megtaláltam. Kissé izgatottan nyitottam ki az ajtót.
És amikor kinyílt....esküszöm nem volt szándékomban,
de akkorát sikítottam
örömömben,hogy az egész hotel
berezgett. Annyira tökéletes volt minden! Itt vagyok
Londonban egy 5 csillagos hotelben és holnap
One Direction koncert. Ennél jobb nem is lehetne.
Gyorsan berendezkedtem. Kint akartam lenni az utcákon mivel ott bármikor összefuthatok velük. Igaz,hogy kevés esély van rá,de ugyan ezt gondoltam a jegyekről is és erre tessék. Bezártam az ajtót és lerohantam. Amikor kiléptem a hotel bejáratán olyan mélyen beleszívtam a levegőbe amennyire csak tudtam. London minden porcikájára emlékezni akartam amikor majd haza megyek. De erre nem is akartam gondolni. Elindultam körbenézni. Olyan jellegzetes utcái vannak Londonnak. A nagy piros buszokkal,és telefon fülkékkel. Egy csomó utcát végig jártam.
Mindent megnéztem amit csak lehetett. Teljesen elmerültem a nézelődésben. Egyszer csak valami olyat láttam amit nem hittem el. Megálltam. A lábaim görcsbe rándultak. A szívverésem annyira felerősödött,hogy már a fülembe hallottam. Az utca elején álltam. És másik végén megpillantottam
Harry Styles-t. Nem akartam elhinni. Nem bírtam megmoccanni.
Még csak megszólalni se. Csak néztem. Harry elindult felém....vagyis abba az irányba
ahol álltam. Egyre közelebb és közelebb ért.
És amikor elsétált mellettem a szemembe nézett és sétált
tovább. Aztán megállt. És visszanézett.
Megráncolta a szemöldökét egy kissé elmosolyodott
és elment. Ezek után tudatosult bennem,hogy most mi
történt. Nem rohantam utána és nem is kiabáltam. Csak
elmosolyodtam. Mert tudtam,hogy ha egyszer észrevett
akkor következőre is észre fog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése