-Mi..miért sírsz?-kérdezte meglepődve és letörölt egy könnycseppet az arcomról.
-Nem tudom...valószínűleg a boldogságtól. Soha életben nem voltam ilyen boldog. Az egész életem egy kudarc volt. Semmi izgalmas nem történt az életemben. Minden nap ugyan olyan volt. Elég kevés barátom van pedig szerintem nem vagyok olyan szörnyű... Mindig én voltam a láma akinek csak a tanuláson jár az esze..pedig nem. Csak az emberek külső alapján ítélnek meg.-ezzel lehajtottam a fejem és még egy könnycseppet elhullajtottam.-Mostantól másképpen lesz. Erről én gondoskodom.-adta válaszul. Ettől egy kicsit meg könnyebbültem. És rá mosolyogtam.
-Holnap elviszlek hozzánk,hogy felvidulj. Ebben a srácok majd biztos segítenek.-nevetett.-Főleg Louis.
-Rendben. De előre szólók,hogy az első benyomásom Niall-ről nem volt valami túl jó.
-Ne aggódj. Ha jobban megismered rá jössz,hogy tulajdonképen nagyon rendes gyerek.-mosolygott.
-Én nem aggódom. Csak szóltam,hogy ne lepődj meg ha nem pont úgy viselkedek vele mint a többiekkel.
-Jó ezt még megbeszéljük.-vágta rá.
-Harry..
-hmm??
-Akkor mi most....??-kezdtem.
-Igen!-vágott közbe és megcsókolt. És ebben a pillanatban megcsörrent a mobilja. Ő rám nézett.
-Vedd csak fel.-mondtam.
Felvette.
-Szia Lou......ühmm.....jó nem sokára megyek....amúgy holnap bemutatok valakit....az meglepetés...ühmm...na helló!-letette.
-Louis volt. Már hiányolnak.
-Nyugodtan menj. Holnap úgy is találkozunk.
-Biztos?-kérdezte.
-Igen. Úgy is van még pár elintézni valóm.-igazából nem volt,de nem akartam,hogy miattam maradjon.
-Rendben akkor holnap.-válaszolta.
Kikísértem. Az ajtóban megállt és felém fordult. Adott egy puszit a számra.
-Még látjuk egymást.-ezzel megfordult és elsétált.
Becsuktam az ajtót és neki dőltem. Már megint ezt mondta. "Még látjuk egymást". Amikor elbúcsúzik mindig ezt mondja. Mintha ezzel akarná sugallni,hogy még tényleg látjuk egymást. Ezért nem is izgultam a viszont látás miatt.
Vettem egy mély levegőt és a fürdőszobába siettem. Belenéztem a tükörbe és ami fogadott szörnyű volt. Piros szemek, elkenődött smink. Komolyan mondom körülbelül,mint egy boszorkány. Még pár percig bámultam a tükörképem. Úgy éreztem,hogy minden egyes elhullajtott könnycseppel egyre könnyebb lesz a szívem. Mintha a régi életemben lévő nehézségek ezzel együtt el tűnnének.
Megmostam az arcom és helyre tettem magam. Ledőltem az ágyamra. Már nagyon várom a holnapi napot. Találkozhatok és beszélgethetek a One Direction tagjaival. Bevallom régebben imádtam Niall-t. De az első benyomása nem volt túlságosan jó. De majd úgy is kiderül,hogy milyen valójában. Ahogy a többiekről is. Igaz, hogy nagyjából mindent tudok róluk a cikkek meg pletykák alapján, de lehet ,hogy nem is igazak. Úgyhogy, érhetnek még meglepetések.
Most Harry fele irányultak a gondolataim. Akkor mi most "együtt vagyunk" ?! Ez túlságosan bonyolult. Hiszen már csak pár hétig vagyok Londonban. Utána haza kell mennem és szerintem ő nem jönne Magyarországra. Én maradnék,de nincs hol laknom és mi lenne a sulival. Meg persze a szüleimmel.
Ilyen gondolatok taposták az agyam a nap hátra levő részében. Azt hiszem végül sikerült őket elterelni és vissza zökkenni a valóságba. Holnap ott leszek a fiúknál. Lesz egy újabb esélyem első benyomást tenni. Nagyon fontos,hogy ne szúrjam el. Remélem jóban leszek velük.
A gondolat menetemet a telefonom szakította meg.
Anyu. Nem volt sok kedvem elmesélni neki a történteket. De tudtam,hogy muszáj. Ezért felvettem. Reméltem,hogy nem kérdezz rá a dolgokra.
-Szia, anyu!-kezdtem.
-Olívia! De jó hallani a hangod.
-Hogy vagytok?
-Mi jól,de mesélj inkább te!
-Hát, öhm.. London gyönyörű. A szálloda tökéletes. A kilátás pazar. A koncert mesés volt. Nagyjából ennyi.-a szavaim sóhajtásba fulladtak,ami azt hiszem lebuktatott.-Ismerem ezt a sóhajt! Történt még valami! Mondjad!-parancsolt rám.
-Tényleg semmi különös. Sok lesz a telefon számlád.-próbáltam terelni a témát.
-Jól van Olívia...majd még hívlak és akkor mindent elmondasz. De sajnos most mennem kell. Jó éjt!
-Rendben. De nincs semmi. Szia.
Letettem.
A telefont eldobtam az ágyam túlsó felére és a kezemet a fejemhez szorítva lefeküdtem az ágyra.
Hogy fogom ezt elmagyarázni nekik. Gondoltam. És ebbe a gondolatba bele is fájdult a fejem. Hogy lecsillapítsam az égető szúrást a fejembe lefeküdtem aludni. De a holnapi találka gondolata még mindig nem hagyott nyugodni. Így hát meg kellett békélnem a gondolataimmal. De nem olyan sokáig. Mivel annyira fáradt voltam,hogy egy pillanat alatt már lehunytam a szemem és mély álomba merültem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése