18.rész (szeretlek)

A szemeim felpattantak,a pupillám kitágult. A kezeimet Niall vállára ejtettem és eltoltam magam tőle.

-...nem tehetem..-suttogtam.

-Olívia? Mi a baj?-nézett rám értetlenül.

-Nem tehetem.-mondtam már jóval hangosabban.

Kimásztam az öléből és leültem a mellette lévő ülésre.

Nagyot sóhajtottam.

-Most mi lesz?-bámultam a semmibe, mintha ezt magamtól kérdeztem volna.

Niall nem mondott semmit.
Felé fordultam és megragadtam a karját.
-Mond meg, most mi lesz??
-Ezt neked kell eldöntened.-mondta nyugodt hangon.
Lassan elengedtem a karját,benedvesedett a szemem és elkezdtek potyogni a könnyeim...
Próbáltam letörölgetni az arcomon folyó cseppeket.
-Miért sírok?-kérdeztem magamtól.

-Ezek szerint nem tudsz dönteni..
-Niall, én..
-Nem,nem. Semmi baj. Az élet megy tovább.-miközben beszélt,még csak rám sem nézett.
-Niall,én ugyanúgy szeretem Harry-t mint eddig.-mondtam szipogva.-Csak az a baj,hogy téged is....
Rá haraptam a számra. Ezt jobb lett volna magamban tartani.
Niall rám pillantott,egy halvány mosolyt vetett,és a száj elindult felém. Már azt hittem megfog csókolni,de végül,csak a homlokomra nyomott egy puszit,majd magához szorított.
-Csak,hogy tudd. Bárhogy is döntenél,én mindig szeretni foglak,és ha kell várok rád örök időkön keresztül. Mert szeretlek.-mondta halkan.
Mikor kimondta azt a bizonyos szót...a szívem nagyot dobbant.
Csak az a legrosszabb,hogy amikor Harry kimondta,akkor is ugyanígy dobbant a szívem. Úgyhogy felmerül egy kérdés.
Lehet egyszerre kettőt szeretni?



Reggel van. A nap fénye vissza verődött a kocsi ablakáról és perzselte a bőrömet. Niall karjaiban ébredtem,bár nem történt semmi.
-Niall?-megráztam a kezét.-Kelj fel! Reggel van.
-Jól van,jól van....-dörzsölgette a szemeit.
Kimásztunk a kocsiból,körbe néztünk. Ugyanaz az üresség mint tegnap. Már majdnem megint eltört nálam a mécses,mikor a távolban észre vettem valamit. Felcsillant a szemem. Niall-re pillantottam,ő meg rám. Egymásra mosolyogtunk,és a szemünket visszaszegeztük arra az ici-pici pontocskára a távolban,ami egyre és egyre nagyobb lett. Végül abból a kicsi pontból egy autó formálódott ki. Mind a ketten beálltunk az út közepére és vadul elkezdtünk integetni és kiabálni. Meg is érte,mivel az autó megállt. Oda sétáltunk,és a sofőr lehúzta az ablakot. Egy középkorú férfi volt,eléggé nagy termetű. A szemöldöke csakhogy nem összenőtt a szakállával. Baseball sapkát viselt ami alól kikandikáltak fésületlen,őszes tincsei. Szájában egy fogpiszkálót tartott. Meglepődve nézegetett minket.
-Elnézést!-lihegte Niall.-Merre fele tart?
-A belvárosba.-mondta a férfi rekedtes,mély hangon.
-Az nekünk tökéletes.-örvendezett Niall.-Eltudna minket vinni?
-Persze! -legyintett.-Szálljatok csak be.
-Remek! -csaptam össze a tenyereimet örömömben.
Befészkeltük magunkat és már indultunk is.
-Na és,hogy került ide a semmi közepére két ilyen fiatal?-mondta a férfi a visszapillantó tükörbe.
-Az egy hosszú történet...-mondtam.-Az a szerencsénk,hogy jött.
-Az. Még milyen szerencse.-mondta a sofőr kicsit hátborzongatóan.
Pár perccel később valami villogó dolgot vettem észre az ülés alatt de nem foglalkoztam vele.
-És mennyi ideig voltatok itt az úton?-kérdezősködött.
-Egy éjszakát.-vágta rá Niall.
-Huu, nem fáztatok?-jött az újabb kérdés.
-Azt megoldottuk.-mosolygott rám Niall.
-Ahham..értem.-motyogott a sofőr.
Egy ideig csönd volt,mikor megzökkent a kocsi és az a villogó dolog még jobban ki csúszott. És ekkor rá jöttem mi ez az egész.
Megbökdöstem a könyökömmel Niall oldalát és a lábammal a kamera felé mutattam.
-Köszönjük ,Uram.-mondta Niall- De itt jó lesz.
-De hisz ez még csak a belváros széle.-mondta.- És még kíváncsi vagyok a történetre,hogy hogyan kerültetek ide.
-Elnézést,de nekünk ki kell szállnunk.-mondta már hangosabban Niall.
Én ezek alatt próbáltam kiszedni a kamerát de nem sikerült.
-Jól van.-mondta a sofőr és lehúzódott.
-Köszönjük a segítséget.-mondta,és kiszálltunk. A sofőr elhajtott.

-Niall...? Az egy..
-Igen. Egy kamera volt.-mondta idegesen.
-Ha ezt kiteregetik,akkor... mindenki azt foglya hinni,hogy van köztünk valami.-mondtam.
-Miért?-nézett rám.-Nincs?
-Niall...kérlek. Ne is folytasd. Tudod,hogy én Harry-t szeretem.
-De engem is szeretsz.-kapta el a kezemet.
-De te se akarhatod,hogy megjelenjen ez a videó. Mert akkor már el kell mondanunk,hogy mi történt az éjjel. A végén még Harry bedühödne és feloszlana a banda. És a barátságotok.-mondtam szomorúan.
Niall egy elfogadó pillantást vetett.
-Hát akkor,most keressünk egy telefont és hívjunk egy taxit.
-Rendben.bólintottam és elindultunk.

Miközben telefont kerestünk,gondolatok cikáztak át az agyamon.
"Harry? Niall?"
"Szeretem egyáltalán?"
"talán mindkettőt"
"így nem lehet élni"
"döntenem kell"
"de hogyan?"

17.rész ("ne tedd")

Már vagy órák óta kocsikáztunk. Idegesen az orrnyergemet szorítottam, és még a hasam is morgott az éhségtől. Néha Niall-re pillantottam, és láttam rajta,hogy ő is ideges. Mikor már reménykedtem,hogy mindjárt ott vagyunk furcsa hangokat adott ki az autó motorja,és pár perc múlva le állt. Niall próbálkozott újra indítani,de semmi.
--Kifogyott a benzin.-állapította meg.
Összecsaptam a két tenyerem.
-Remek!-nevettem erőltetetten.-Így még az se biztos,hogy haza jutunk. Nem,hogy a stúdióba.
Leültem az út szélére.
-Olívia.-ült le mellém Niall.-Annyira sajnálom.
-Semmi baj. Nem a te hibád.-döntöttem a fejem a vállára.
-Minden jobbra fordul majd.-karolt át.
A szemébe néztem. Arcunk két centire volt egymástól. Elmélyültem ragyogó kék szemeiben, szőke hajába legszívesebben beletúrtam volna. Végül a tekintetem az ajkaira vándorolt, amire apró puszikat nyomkodtam volna. Már el is indult a szám az övé felé,mikor feleszméltem.
-Őőő..találjunk ki valamit,hogy most mit csináljunk.-ugrottam fel és a kocsira mutattam.
-Öm..-köszörülte meg torkát,majd felállt.-Felhívom Harry-éket.
-Rendben.
-Áhh.. Ezt nem hiszem el. Lemerült a telefonom. Itt a tiéd?-nézett rám nagy szemekkel.
-Hát ez vicces,mivel..hát..öm..otthon felejtettem.-vakarásztam a fejem.
-De amúgy nem is értem! Miért kellett olyan úton jönnünk amin egy lélek se jár?!-háborogtam.
-Örülj neki,hogy próbálok segíteni!-tárta szét kezeit.
-Jól van na bocs.-hajtottam le a fejem.
Niall láthatóan mélyen elgondolkodott.
-Nincs más megoldás. El kell sétálnunk a következő benzinkútig.
-De az több kiló méterre is lehet.-sopánkodtam.
-Tudsz jobbat?-mondta,és meg se várta a választ,elindult.
Vettem egy hosszú,mély levegőt és utána mentem. Egymás mellett haladtunk, oldalra biccentettem a fejem,hogy láthassam Niall arcát.
-Niall...-kezdtem egy sóhajjal.
Nem válaszolt.
-Figyelj,én...-megfogtam a karját,hogy megálljon, és felém nézzen.-Nagyon sajnálom. Csak tudod nagyon nagy rajtam a nyomás. Hiszen.....ha  nem jön össze ez a dal, haza kell mennem. És én nem tudom mit kezdenék nélküled...öm..vagyis Harry nélkül meg persze nélkületek.-kicsit hülyén éreztem magam az utolsó mondatom miatt.
Niall nem mondott semmit. Egy megértő pillantást vetett rám,és végül közelebb lépett. Egyenesen a szemembe nézett,végül megölelt.
Nem kellettek ehhez szavak, megkérdőjelezhető mondatok. Mindent,amit mondani akart nekem,egy ölelésbe sűrítette,és megértettem. Tudom,hogy Niall hisz bennem. Tudom,hogy nem hagyja,hogy elmenjek. Tudom,hogy félt engem. Tudom,hogy segíteni akar és hogy megért. És tudom azt is,hogy átérzi azokat a nehézségeket,amit én.
Még pár percig ott álltunk egymás karjaiban,majd elindultunk. Nem sokat beszélgettünk az út alatt. Csak néha egymásra néztünk és mosolyogtunk.

Nagyon sokáig gyalogoltunk. Már reggel óta nem ettem,és már régen túl vagyunk az ebéd időn is. Közeledik az este. Nem láttunk egy benzinkutat sem.
-Niall..-nyögtem.-Már rettentően fáradt vagyok...és éhes.
Niall megállt,belerúgott a padkába és a fejére szorította a kezét.
-B*sszus...nem hiszem el. Hogy lehetek ilyen..áhh.... Olívia. Én úgy sajnálom. Ebben a pillanatban tönkre vágtam az életed.
-Dehogy is.-öleltem szorosan.-Ne szomorkodj e miatt. Inkább találj ki valamit,hogy mit csináljunk. Tudod,közeledik az este.-mosolyogtam rá.
-Hát akkor.-megtörölte szemeit.-Nincs más megoldás. Vissza kell mennünk a kocsihoz és ott aludnunk.
-Hogy mi?-néztem értetlenül.-Ugye tudod,hogy az két személyes?
-Ne aggódj!-nevetett.-De felőlem aludhatsz itt kint is.
-Jó azt kihagyom.. Amúgy is eléggé hideg van már.-dörzsölgettem a kezeimet.
-Akkor jobb ha indulunk mert elég messze van az autó. Mire oda érünk,szinte besötétedik.-állapította meg.
Nem mondtam semmit,helyette sietősen elindultam.

Körülbelül más fél órát gyalogoltunk,mikor végre oda értünk. Már teljesen besötétedett.
-Na végre!-kiáltottam.-Megfagyok!!
Beültünk,de ugyan olyan hideg volt a kocsiban is.
-Niall. Na...nagyon hi..hi..deg van.-dideregtem- Biztos nem tu..tudod elindítani a ko..kocsit?
Tudtam,hogy semmi esély rá,hogy elinduljon és Niall is tudta,de azért megpróbálta egyszer kétszer,de semmi.
Felhúztam a térdeimet és átkaroltam magam,hogy ne fázzak annyira,de semmi változás.
-Gyere.-karolta át a vállam Niall.-Búj hozzám. Úgy nem fogsz annyira fázni.
Közelebb húzódtam hozzá,és beletemettem az arcom a mellkasába. Önkénytelenül is rá néztem.
Ugyanúgy mint korábban,két centire volt egymástól az arcunk. A hold fénye halványan megvilágította arcát és ragyogó kék szemeit,amik különösen csillogtak. Szívem gyorsabban kezdett pörögni és majd eltörte a bordáimat. Niall jobb kezével gyengéden kisimított egy tincset az arcomból,és mélyen a szemembe nézett. Nem bírtam tovább. Elindult az ajkam az övé felé és megtörtént. Megcsókoltam. Mintha a szánk nem akart volna elválni egymástól,csak csókoltam és csókoltam. Beletúrtam sűrű,szőke hajába,amire ő az ölébe emelt. A számról a nyakamra vándorolt apró puszikat hagyva maga után. Nem gondoltam semmire. Nem aggodalmaskodtam. Csak a pillanatnak éltem. Miközben még szorosabban ölelt,egy kis hang mintha azt nagyon halkan mondta volna,hogy "ne tedd". Először nem figyeltem erre a lelki sugallatra,de aztán egyre hangosabban és hangosabban mondta.
Végül már ordította "NE TEDD!!".