2013. május 20., hétfő

16.rész (remény)

Úgy döntöttünk,hogy mára elég volt a munka a dallal. Elpakoltam a gitárokat és az üres tálcákat. Pihenés képen úgy határoztam kiülök a teraszra. Már kezdett besötétedni. Lekucorogtam a székre és hallgattam az esti szellő hangját,ahogy megborzolja a zöldellő fák lombját. A levegőnek különösen tiszta, frissen nyírt fű és eső illata volt. Még pár percig bámultam a semmibe,aztán a szemem sarkából észre vettem,hogy ott áll valaki az ajtóban. Megfordultam és egyenesen rá néztem. Harry volt. Jobb vállával a falat támasztotta,miközben mind két keze a zsebében pihent. Test tartása laza,de mégis kemény.Sötét fürtjei az arcát körbe vették. Szemei az arcom fürkészték. Elindult és leült mellém, az eget vizsgálta. Aztán sóhajtott.
-Olívia, te félsz.-mondta csendesen.
Rá néztem értetlenül.
-Mitől félnék?
-Félsz megosztani másokkal a gondjaidat. Inkább úgy teszel mintha semmi bajod nem volna csak azért,hogy ne kelljen elmondanod.-mondta
-Én nem....-elcsuklott a hangom. Igaza van. Eddig nem vallottam be magamnak,de igaza van.
Hosszasan gondolkodtam,hogy mit mondjak,de végül csak ennyi jutott eszembe.
-Igazad van...-csuklott ki belőlem halkan.
Harry közelebb húzódott hozzám és magához szorított.
-Ha nem akarod elmondani,nem erőltetem. Majd elmondod,ha szeretnéd,de tudd,hogy nekem bármit elmondhatsz.-mondta lassú,nyugodt hangon.
Átvetettem az egyik lábam rajta és az ölébe ültem. Megfogtam a vállát és egyenesen a szemébe néztem.
-Köszönöm,Harry.-mondtam és megcsókoltam. Beletúrtam sűrű hajába aztán átöleltem és vállába temettem az arcom. A szívünk ritmusa össze hangolódott. Éreztem vadító illatát és izmos teste minden porcikáját. Olyan nyugodtság vett körül,hogy úgy ahogy voltam, elaludtam a karjaiban.

-...angyalom...-szólt valaki annyira halkan,hogy alig hallottam.
-Angyalom...-erősödött.
-Angyalom,jó reggelt!-töltötte ki a látó terem Harry arca.
Még az álom és az ébren lét határán voltam.
-Jó reggelt..-válaszoltam kómásan.
A napfénye betöltötte a szobát. A hófehér ágyneműn csak úgy világított.
Felültem és az ágy támlájának dőltem. Harry az ágy szélén ült.
-Nézd mit hoztam.-nézett rám széles vigyorral. Jobb kezével a háta mögé nyúlt és egy tálcát vett elő.
-Ágyba reggeli?-mosolyogtam.-nekem?
-Tökéletes reggeli a legtökéletesebb lánynak.-rakta az ölembe.
-Köszönöm.-adtam egy puszit neki.
-Héhéhéé....-emelte fel a kezeit.-Csak ennyit kapok?-huncutkodott.
-Egyenlőre.-vettem fel vele a versenyt és megnyaltam a felső ajkam,hogy még jobban kínozzam. Rákacsintottam és neki fogtam a reggelinek. Harry rám vetett egy olyan mosolyt,hogy "csak figyelj" és kiviharzott. Még pár percig lestem az ajtót,hogy vissza jön-e,de semmi. Úgy döntöttem miután megettem,hogy még egy kicsit pihenek. Mikor épp,hogy lecsuktam a szemem kicsapódott a hálószoba ajtóm és öt fiú rontott be rajta Először nem értettem,de aztán előkapták a hátuk mögül a vízipisztolyokat. Mielőtt tiltakozhattam volna,már el is kezdtek eszeveszetten lőni engem. Az egész ágynemű és a ruháim is átáztak. Röhögve vergődtem az ágyon, aztán amikor kifogyott a fegyverük rám ugrottak és elkezdtek csikizni.
-Jó,jó! Elég!-mondtam,mikor egy kis levegőhöz jutottam. Befejezték és mindenki ahol éppen volt kifeküdt. Lihegve elnevettük magunkat. Utána egy kis csönd.
-Tudjátok mit?-szólalt meg Harry-Szerintem mehetnénk a stúdióba felvenni a dalt.
Felpattantam.
-De hiszen még nem tökéletes, és még a második versszak se jó és...
-Ne aggódj annyit. Majd még ott átpróbáljuk.-szakított félbe.
Bólintottam és mindannyian elindultunk az autóhoz.
-Ó-ó.-nyögött fel Lou.
-Mi az?-kérdeztem.
-Két kocsival kell mennünk mert hatan vagyunk.-mondta.
-Rendben,akkor gyere te vezetsz.-intettem neki.
-Hát..az nem fog össze jönni,mert elvették a jogsimat.-vakarászta a fejét.
-Hogy mi? És miért?-tanakodtam.
-Az hosszú.-nevetett.-Majd Niall elvisz.
-Rendben. Ott találkozunk.-helyeseltem.
Harry,Lou,Zayn és Liam elindultak egy külön kocsival. Niall és én egy két személyes kis autóba szálltunk be.
-Na go.-mondta,és gázt adott.
Már jó ideje kocsikáztunk amikor észre vettem valamit.
-Hé,Niall!-mondtam aggódva.
-Igen?
-Biztos,hogy jó fele megyünk?-ráncoltam a homlokom.
-Persze!-nevetett.
-Csak azért mert mintha emellett a bódé mellett már elmentünk volna egyszer.
-De hogy is. Az lehetetlen,tudom merre kell menni.-mondta,de látszott rajta,hogy valami nincs rendben.
-Niall? Eltévedtünk, igaz?-néztem rá.
Nem válaszolt.
-Ezt igennek veszem.-mondtam durcásan-Nem hiszem el,hogy megint az történik mint mindig! Bele élem magam valamibe és a végén elcsesződik az egész.-háborogtam.-Nem lesz készen a dal.
-Dehogy is nem.-leállította a motort-Olívia. Nézz a szemembe.
Lassan oda fordultam.
-Soha nem szabad feladni! És különben is,kimondta,hogy nem érünk oda?-nevetett.
Elindította a kocsit és elindultunk. Csak reménykedni tudtam,hogy Niall-nek igaza van és oda érünk,de nekem valamiért nagyon rossz előérzetem van ezzel a nappal kapcsolatban.