11.rész(a találkozás)

Másnap délelőttöm unalmasan telt. Harry írt SMS-t, hogy este fele beugrik értem.
Egész nap nem csináltam semmit. Amikor körülbelül 5 óra volt elkezdtem ruhát keresni magamnak. Jó idő volt. Ezért egy mini szoknya és ing mellett döntöttem. Kezdtem valamit a hajammal. Egy kicsit sminkeltem és kész is. Elő kerestem egy retikült és bele pakoltam a telefonom és a többi apróságot. Pont elkészültem amikor megcsörrent a telefonom. Harry volt.
Gyorsan felkaptam.
-Szia.-kezdtem rögtön.
-Szia, itt vagyok lent. Készen vagy?
-Igen, rohanok.-mondtam, már az ajtó fele indulva.
-Nem sietünk. Csak nyugi.-mondta csendes hangon.
-Rendben. Mindjárt lent vagyok.-és ezzel kinyomtam a telefont.
Lassítottam a tempón ahogy azt Harry kérte. Kimentem és egy gyönyörű BMW állt a parkolóban. Harry a motorház tetőn űlt és lógatta a lábát. Amikor meglátott leugrott és megpörgette a kulcsokat az ujja körül.
-Indulhatunk, hölgyem?-és már nyitotta ki nekem az ajtót.
-Természetesen, uram.-nevettem. Beültünk mindketten és Harry sebességbe tette az autót.
-Egy kicsit izgulok.-mondtam.
-Nem kell. Hidd el minden a legnagyobb rendben lesz.-válaszolta az utat bámulva.
-Úgy legyen.
-Amúgy,hogy érzed magad itt Londonban?-kérdezte mosolyogva.
-Legszívesebben ide költöznék. Csak ez lehetetlen.-hajtottam le a fejem.
-Miért lenne az?-vetett egy oldalpillantást rám.
-A suli, a pénz ...meg persze a szüleim miatt.
-Jól van tudod mit? Tereljük a témát. A ma este arról szól, hogy felvidulj. Ne foglalkozz mással. Élj a mának!!-az utolsó mondatot szinte kiabálta. Ez erőt adott és bólintottam. Eközben Harry lefékezte a kocsit és egy gyönyörű ház előtt megálltunk.
-Megérkeztünk.-mondta a combomra téve a kezét.-Készen állsz?
-Igen.-mondtam határozottan.
Erre Harry megcsókolt.
-Csak,hogy magabiztosabb legyél.-kacsintott rám. Elmosolyodtam és már szálltam is ki. Harry bezárta a kocsit és megfogta a kezem. Elindultunk befele.
-Megjöttünk!-ordított Harry.
-Héé! Na végre!-hallottam egy kiabálást.
-Na nézzük kit hoztál.-lépett elő Niall.-ömm...rád emlékszem.
-Igen? Akkor talán bocsánatot is kérhetnél.-léptem elé.
-Nem kérek bocsánatot a semmiért.-és elfordult karba font kézzel.
-Sziasztok!-jött oda Louis és Liam.
-Sziasztok.-köszöntünk Harry-vel egyszerre.
-Ő itt Olívia. Magyarországról.-mosolygott.
-Hu, Magyarország?-kérdezte meglepődve Liam.
-Várjunk csak.-szólalt meg Louis.-Emlékszem rád. Az autógramm osztásnál. Te vagy az a nyugodt lány..!!-sikongatott.
-Hát igen.-mosolyogtam rájuk.
-Na szóval, srácok..-kezdett bele Harry.-Az van,hogy Olívia és én együtt vagyunk,de.....
-Tessék???-vágott közbe Niall.
-Had mondjam végig. Szóval. Nem szeretném ha ez nyilvánosságra kerülne. Mivel még friss a dolog.-karolta át a derekam. Én rá mosolyogtam.
-Hazz...-sóhajtott Louis.-Ugye tudod,hogy így megszeged a törvényünk.
-Mi? Milyen törvény??-kérdeztem meglepődve.
-Te még el sem mondtad neki?-mondta Louis.-"Rajongó az rajongó és nem barátnő!" ez a mi saját törvényünk.
-Harry?-néztem rá.
-Figyu ennek semmi értelme..-kezdte Harry.
-De, Harry, igen is van. Tudod jól,hogy egy rajongóban nem lehet megbízni. Ki tudja,hogy milyen dolgokat ad ki rólunk a nyilvánosságnak??-háborodott Louis.
Nekem kicsordult egy könnyem és elfordultam.
-Én soha se tennék olyat amivel ártok nektek. Mielőtt ítélkeznétek..ismerjétek meg az embereket...-szipogtam.
-Bízzatok benne..-súgta Harry a srácoknak.
-Ne haragudj,Olívia.-ölelt meg Louis.-Szerintem jól kijövünk majd egymással.
-Dobjuk fel a hangulatot..!!-és Harry pár percre eltűnt. Utána egy üveg borral tért vissza.
-Ácsi!-szóltam rá.-Így kivisz engem haza?
-Úgy tűnik ma nem mész haza.-bökte meg az oldalam a könyökével Liam és elnevette magát.
Próbáltam tiltakozni,de hiába. Végül én is beláttam,hogy rám fér egy kis lazulás.
-Hol van Zayn?-kérdezte Harry.
-Nem tudom. Megyek megkeresem.-szólt Niall.
-Én meg kiszaladnék a mosdóba. Hol van?-kérdeztem.
-Menj végig a folyosón és az utolsó ajtó jobbra.-segített Liam.
-Köszi.-mosolyogtam rá.
Miközben mentem el még halkan hallottam a beszélgetésüket.
-Nagyon kedves lány.-mondta halkan Louis.
-Hidd el bízhattok benne.-mondta Harry.
Még pár dolgot mondtak de azokat már nem értettem.
Megtaláltam az ajtót. Kinyitottam és...és ott állt Zayn egy szál alsó gatyában.
-Oh..bocsánat!-rohantam ki az ajtón.
Mindenki rám nézett. Már Niall is ott volt.
-Mi történt?-kérdezték majdnem egyszerre.
-Zayn...-nyögtem ki.
-Hát legalább megtaláltad.-nevetett Lou.
Letelepedtünk a nappaliban. Pár perc múlva Zayn is oda jött.
Én felpattantam a helyemről.
-Szörnyen sajnálom.-mondtam lehajtott fejjel.
-Semmi gond.-válaszolta.
Harry is felállt.
-Zayn! Ő itt Olívia. A többit majd később elmesélem.
-Szia Olívia! Örülök,hogy megismerhetlek.-mosolygott Zayn.
Harry kiosztotta a poharakat és mindenkinek töltött.
-Na szóval srácok. Azért hoztam át Olíviát mert eléggé rosszul érezte magát és azt szeretném ha felvidítanánk.
-Erre semmi szükség.-mondtam.
-De van!-mosolygott Harry.
Koccintottunk és mindenki megitta a poharában lévő bort. Mindenkinek öntöttek még. Elég sokat ittunk.
Zayn bekapcsolta a zenét és elkezdtünk táncolni.
Én Harry-vel.
-Hogy érzed magad?-kérdezte tánc közben,közel hajolva Harry. Amitől rettentően érezni lehetett rajta az alkohol szagát. De nem foglalkoztam vele. Örültem,hogy itt lehetek.
-Remekül!-kiáltottam és egyedül táncoltam tovább. Mindenki elég viccesen nézett ki. Lou tánca a legnagyobb.

A tánc közben észre vettem,hogy Niall engem figyel. És ő nem is iszik. Egy kicsit fura volt. De nem volt kedvem ezzel foglalkozni. Inkább táncoltam tovább. Egyszer csak valaki elkapta a kezem és elrántott egy másik szobába.
Harry volt.
-Mit csinálsz?-kérdeztem. Nem válaszolt. Hanem megcsókolt. Nem tiltakoztam. Vissza csókoltam. Szorosan ölelt. Egyre jobban haladt le a keze a derekamon.                                
       -Harry. Én ezt nem akarom.-toltam el magamtól.
   -Olívia ne már.-lépett közelebb.

 


 -Harry...holt részeg vagy. Ennek így semmi értelme.-mondtam.-De ugye tudod,hogy szeretlek.-öleltem meg.
   -Tudom. És hidd el nem tudsz olyat tenni vagy mondani ami miatt már nem szeretnélek.... Szeretlek.-ölelt vissza.        
                                                       

10.rész (Harry)

Miközben Harry-t öleltem észrevettem,hogy elkezdenek lecsordogálni az arcomon a könnyeim. Nem nagyon értettem miért,de valamiért egyre több és több könnycsepp buggyant elő a szememből. Harry megsimogatta a hajam. Én elengedtem az ölelését és rá néztem.
-Mi..miért sírsz?-kérdezte meglepődve és letörölt egy könnycseppet az arcomról.
-Nem tudom...valószínűleg a boldogságtól. Soha életben nem voltam ilyen boldog. Az egész életem egy kudarc volt. Semmi izgalmas nem történt az életemben. Minden nap ugyan olyan volt. Elég kevés barátom van pedig szerintem nem vagyok olyan szörnyű...  Mindig én voltam a láma akinek csak a tanuláson jár az esze..pedig nem. Csak az emberek külső alapján ítélnek meg.-ezzel lehajtottam a fejem és még egy könnycseppet elhullajtottam.
-Mostantól másképpen lesz. Erről én gondoskodom.-adta válaszul. Ettől egy kicsit meg könnyebbültem. És rá mosolyogtam.
-Holnap elviszlek hozzánk,hogy felvidulj. Ebben a srácok majd biztos segítenek.-nevetett.-Főleg Louis.
-Rendben. De előre szólók,hogy az első benyomásom Niall-ről nem volt valami túl jó.
-Ne aggódj. Ha jobban megismered rá jössz,hogy tulajdonképen nagyon rendes gyerek.-mosolygott.
-Én nem aggódom. Csak szóltam,hogy ne lepődj meg ha nem pont úgy viselkedek vele mint a többiekkel.
-Jó ezt még megbeszéljük.-vágta rá.
-Harry..
-hmm??
-Akkor mi most....??-kezdtem.
-Igen!-vágott közbe és megcsókolt. És ebben a pillanatban megcsörrent a mobilja. Ő rám nézett.
-Vedd csak fel.-mondtam.
Felvette.
-Szia Lou......ühmm.....jó nem sokára megyek....amúgy holnap bemutatok valakit....az meglepetés...ühmm...na helló!-letette.
-Louis volt. Már hiányolnak.
-Nyugodtan menj. Holnap úgy is találkozunk.
-Biztos?-kérdezte.
-Igen. Úgy is van még pár elintézni valóm.-igazából nem volt,de nem akartam,hogy miattam maradjon.
-Rendben akkor holnap.-válaszolta.
Kikísértem. Az ajtóban megállt és felém fordult. Adott egy puszit a számra.
-Még látjuk egymást.-ezzel megfordult és elsétált.
Becsuktam az ajtót és neki dőltem. Már megint ezt mondta. "Még látjuk egymást". Amikor elbúcsúzik mindig  ezt mondja. Mintha ezzel akarná sugallni,hogy még tényleg látjuk egymást. Ezért nem is izgultam a viszont látás miatt.
   Vettem egy mély levegőt és a fürdőszobába siettem. Belenéztem a tükörbe és ami fogadott szörnyű volt. Piros szemek, elkenődött smink. Komolyan mondom körülbelül,mint egy boszorkány. Még pár percig bámultam a tükörképem. Úgy éreztem,hogy minden egyes elhullajtott könnycseppel egyre könnyebb lesz a szívem. Mintha a régi életemben lévő nehézségek ezzel együtt el tűnnének.
 Megmostam az arcom és helyre tettem magam. Ledőltem az ágyamra. Már nagyon várom a holnapi napot. Találkozhatok és beszélgethetek a One Direction tagjaival. Bevallom régebben imádtam Niall-t. De az első benyomása nem volt túlságosan jó. De majd úgy is kiderül,hogy milyen valójában. Ahogy a többiekről is. Igaz, hogy nagyjából mindent tudok róluk a cikkek meg pletykák alapján, de lehet ,hogy nem is igazak. Úgyhogy, érhetnek még meglepetések.
Most Harry fele irányultak a gondolataim. Akkor mi most "együtt vagyunk" ?! Ez túlságosan bonyolult. Hiszen már csak pár hétig vagyok Londonban. Utána haza kell mennem és szerintem ő nem jönne Magyarországra. Én maradnék,de nincs hol laknom és mi lenne a sulival. Meg persze a szüleimmel.
  Ilyen gondolatok taposták az agyam a nap hátra levő részében. Azt hiszem végül sikerült őket elterelni és vissza zökkenni a valóságba. Holnap ott leszek a fiúknál. Lesz egy újabb esélyem első benyomást tenni. Nagyon fontos,hogy ne szúrjam el. Remélem jóban leszek velük.
A gondolat menetemet a telefonom szakította meg.
Anyu. Nem volt sok kedvem elmesélni neki a történteket. De tudtam,hogy muszáj. Ezért felvettem. Reméltem,hogy nem kérdezz rá a dolgokra.
-Szia, anyu!-kezdtem.
-Olívia! De jó hallani a hangod.
-Hogy vagytok?
-Mi jól,de mesélj inkább te!
-Hát, öhm.. London gyönyörű. A szálloda tökéletes. A kilátás pazar. A koncert mesés volt. Nagyjából ennyi.-a szavaim sóhajtásba fulladtak,ami azt hiszem lebuktatott.
-Ismerem ezt a sóhajt! Történt még valami! Mondjad!-parancsolt rám.
-Tényleg semmi különös. Sok lesz a telefon számlád.-próbáltam terelni a témát.
-Jól van Olívia...majd még hívlak és akkor mindent elmondasz. De sajnos most mennem kell. Jó éjt!
-Rendben. De nincs semmi. Szia.
Letettem.
A telefont eldobtam az ágyam túlsó felére és a kezemet a fejemhez szorítva lefeküdtem az ágyra.
Hogy fogom ezt elmagyarázni nekik. Gondoltam. És ebbe a gondolatba bele is fájdult a fejem. Hogy lecsillapítsam az égető szúrást a fejembe lefeküdtem aludni. De a holnapi találka gondolata még mindig nem hagyott nyugodni. Így hát meg kellett békélnem a gondolataimmal. De nem olyan sokáig. Mivel annyira fáradt voltam,hogy egy pillanat alatt már lehunytam a szemem és mély álomba merültem.

9.rész (a pillanat)

Másnap reggel vidáman ébredtem. Annyira vártam,hogy Harry felhívjon. Olyan boldog voltam. Bekapcsoltam a OWOA-t, feltekertem max hangerőre és táncoltam, ugráltam az ágyon és énekeltem. Aztán vége lett a számnak. Eléggé kimelegedtem. Ledőltem az ágyamra és azon gondolkodtam,hogy mit csináljak addig amíg Harry nem hív. Végül arra jutottam,hogy lemegyek az edző terembe. Felkaptam magamra valami sportos cuccot és lementem. Biztonság kedvéért a telefonom is levittem. Alig voltak páran a teremben. Oda mentem egy futó géphez és felpattantam rá. Futás közben folyton lestem a telefonom,hogy csörög-e. Mondjuk az is lehet,hogy nem hív fel. Annyi meg annyi lány zsonghat körülötte. Biztos elfelejt engem. Hiszen még csak most ismert meg. De amikor tegnap este elköszönt, az utolsó mondata megfogott. Amikor az autogramm osztásnál elköszönt ugyan ezt mondta. "Még látjuk egymást!". És tényleg teljesült. És tegnap is ugyan ezt mondta. Úgyhogy valószínűleg megint teljesül. Erre a gondolatra elvigyorodtam és boldogság öntötte el az egész testemet. Körülbelül még egy órát voltam a kondi teremben. Utána felmentem a szobámba. Épp a zuhany alatt álltam amikor meghallottam a telefonom csengőhangját. Magamra tekertem egy törülközőt és felvettem.
-Háló?-keztem.
-Szia!.-szólt bele Harry. Harry....felhívott!! Próbáltam nyugodt maradni.
-Reméltem,hogy felhívsz.
-Igen?-nevetett.-van egy meglepetésem neked.
-Mi? Micsoda?
-Gyere ki a szobádból.
-Tessék?
-Csak nyisd ki a szobád ajtaját!.-sürgetett.
-Jól van na.-elindultam az ajtó felé. Már nem volt arra időm,hogy felvegyek valamit. Nyitom az ajtót és....és ott állt Harry. A haja szokás szerint megint tökéletesen elbűvölő volt. Egy egyszerű póló és farmer volt rajta. Elmosolyodott és végig nézett rajtam. Feltűnhetett neki a hiányos ruházatom....
-Éppen zuhanyoztál? Ne haragudj.
-Igen...de nem baj.-mondtam.-Mit keresel itt?-nem válaszolt. Aztán megszólalt.
-Bejöhetek?-már indult is befele.
-Öömm...gyere.-mondtam,de akkor már ott állt a szoba közepén. Becsuktam az ajtót és oda mentem hozzá.
-Szép szoba.-mondta.-de te túl teszel a szobán.-mosolygott. Úgy éreztem,hogy erre elpirulok.
-Adnál egy percet,hogy magamra kapjak valamit?
-Persze.-mondta és leült az ágyamra és várt.
-Mármint elfordulnál?
-Ja..hát persze.-fordult el durci fejet vágva. Gyorsan felöltöztem vigyázva,hogy tényleg nem leskelődik-e.
-Készen vagyok.-közöltem vele. És felém fordult.
-Ohh..még hiányzik egy gomb.-közelebb lépett és begombolt egy gombot az ingemen.
-Köszi.-mondtam. Mélyen a szemébe néztem. Ő megsimogatta az arcom és a számhoz hajolt. Össze értek az ajkaink. De nem volt több. Csak egy érintés. Megnyaltam a szám.
-Mi az kérsz még?-kérdezte kekeckedve.
Beletúrtam a hajába és közelebb húztam magamhoz.
-Igen!-és megcsókoltuk egymást. Hosszan és
érzelemmel tele. Harry csókja finom volt és gyengéd.
 Végül még közelebb húzott magához. Olyan szorosan ölelt amennyire csak lehetett.
-Soha nem akarlak elveszíteni..-súgta a számba.
-Hát ne tedd.-adtam választ. És újból megcsókoltuk egymást. Nem akartam arra gondolni,hogy nem sokára haza utazok és talán soha többé nem látjuk egymást. Csak a pillanatnak akarok élni. Ennek a pillanatnak. Amikor Harry karjaiban vagyok és forró csókjai az ajkamon landolnak. Amikor erős karjai engem ölelnek.
Harry a szemembe nézett.
-Igaz,hogy csak most ismertelek meg,de valahogy te más vagy...most biztos azt hiszed,hogy ezt nem mondom komolyan. De igen. Mikor először megláttalak egyre jobban azt vártam,hogy újból találkozzunk. És amikor egy egész napot együtt töltöttünk...úgy érzem, hogy akkor beléd szerettem.-fejezte be.
Én elcsodálkoztam az utolsó szón. Szeret? Ez eléggé nagy szó. De őszintének hangzott.
Válasz képen megsimogattam az arcát és megöleltem. Ez az ölelés többet ért a csóknál, mert ezzel jeleztem,hogy "én is ugyan így érzek". Csak valamiért a szám nem volt képes ki ejteni a szavakat. Túl boldog voltam ahhoz,hogy mondjak bármit is. Csak öleltem és öleltem. Egyre szorosabban. A vállába temettem az arcom és mélyen beszívtam az illatát. Minden egyes porcikáját belevéstem az agyamba,hogy ha nem látnám többé teljes mértékben emlékezzek rá. Nem akartam,hogy ennek a pillanatnak valaha is vége legyen. De tudtam,hogy ez lehetetlen.

8.rész (a sors)

Megérkeztünk a cukrászdába és leültünk egy asztalhoz. Egészen idáig nem beszélgettünk. Kissé kínos volt. Elkezdtem vizsgálgatni az étlapot. Az étlap mögött fülég ért a szám. Annyira hihetetlen ez az egész. Egy asztalnál ülök HARRY STYLES-al.!! Megpróbáltam lenyugtatni a gyors szívverésem és választottam egy rózsaszín cukormázas fánkot. Oda jött hozzánk egy fiatal pincér lány. Szőke göndör haja volt és rikító kék szeme.
-Mit hozhatok?-kezdte kedves mosollyal. És várta a választ. Harry rám nézett ezzel sugallva, hogy nyugodtan mondjam.
-Egy rózsaszín cukormázas fánkot kérek és egy pohár vizet.-reméltem,hogy mindent mondtam. A lány sebesen jegyzetelt. Most Harry-re nézett.
-Én meg egy csoki tortát kérek.-adta válaszul.
-Már is hozom.-mosolygott a lány. És beviharzott a konyhába. Úgy határoztam,hogy tovább játszom a kemény,megszerezhetetlent és megtöröm a csendet.
-Sokat jársz ide?-mondtam elég magabiztos hangon.
-Néha-néha bejövök. Szeretem ezt a helyet. Olyan nyugodt és csendes.-és lassan körbenézett.
-Nehéz lehet híresnek lenni.-el kaptam a tekintetét. Hosszan egymás szemébe néztünk.
-Furcsa,hogy így látod. A legtöbben erre vágynak.
-Miért? Te nem így látod?.-tudakolóztam.
-Nem is tudom. Szeretek így élni. Imádok. Szeretem a rajongókat és a fellépéseket, bulikat. De néha jó lenne csak hétköznapi srácként élni. Mivel van amikor túl sok ez az egész.....-szavai sóhajtásba fulladtak. Most először hozzá értem Harry-hez. Vigasztalásként megsimogattam a vállát. Ő lágyan elmosolyodott. Utána mintha összeszedte volna magát kiegyenesedett.
-Na,de! Beszéljünk inkább rólad. Mesélj valamit.-nézett rám nagy szemekkel.
-Hát az én életem nem túl érdekes. Csak az utóbbi pár napja. Az meg eléggé hosszú.
-Rá érek.-mosolygott rám.
-Megpróbálom röviden.-megköszörültem a torkomat.-Minden álmom az volt,hogy eljussak a koncertetekre. Ugye hát nekünk nem jut annyira arra,hogy megvegyünk egy ilyen drága jegyet és még Londonba utazzunk. Aztán a neten láttam egy kiírást,hogy regisztrálj be mert kisorsolunk egy koncert és repülő jegyet a One Direction következő koncertjére és szállodai ellátásban részesülsz 3 hétig. Nem is filóztam sokat. Beregisztráltam. Pár nap múlva csörgött a mobilom,hogy nyertem. Repülőre ültem és ide jöttem. A többit tudod.-mosolyogtam.
-És mit akarsz csinálni még 3 hétig?-húzta fel a szemöldökét.
-Nem is tudom. Gondoltam körbe nézek.
-És nem kéne egy idegen vezető? Mert én elvállalom! Még hozzá ingyen!-nevetett.
-Fel van véve uram!-nevettem én is. Megettük a sütinket. Felálltunk és kisétáltunk. Mentünk egy kört a parkban. Végig jártuk az utcákat. Már kezdett sötétedni.
-Lassan vissza kell mennem a szállodába.-mondtam.
-Mi lenne,ha el kísérnélek?-torpant meg. Válaszul mosolyogtam. És mentünk tovább.
-Tudod...örülök,hogy találkoztunk.-mondta a földet bámulva.-Furcsa a sors, nem?
-Te hiszel a sorsban?-kérdeztem meglepődve.
-Persze,hiszen veled is találkoztam.-mosolygott még mindig a földet bámulva.
-Nem is tudom mit mondjak.-pirultam el.
-Elpirultál.-kacagott halkan. Megálltam és elálltam az útját. Karba fontam a karom.
-Nem is!-vágtam durcás arcot.
-De-de.-nevetett. Belebokszoltam a mellkasába játékosan.
-Aucs! Ennyi telik tőled?-kekeckedett.
-Nem bántok nálam gyengébbeket.-nevettem. Egyszer csak Harry elkapott és elkezdett csikizni. Eléggé vicces volt.
-Jó jó! Te nyertél.-mosolyogtam.-De most tényleg mennem kell.
-Holnap felhívhatlak? Elmentettem a számod.-kockáztatta meg a kérdést.
-Igen.-mondtam. -Nos...Jó éjt.
-Jó éjt, még látjuk egymást!-megfordult és elsétált. Még pár percig ott álltam és magamban mosolyogtam. Végül fogtam magam és bementem. Megkerestem a szobám. Megfürödtem és lefeküdtem. Rettentően boldog voltam. Nem győztem magamnak mondogatni,hogy ez lehetetlen. Amíg el nem aludtam a sorson gondolkodtam. Ha nincs a sors akkor nem történik meg életem legboldogabb napja.

7.rész (a kezdet)

Döbbenten néztem a számsort. Ezer meg ezer gondolat cikázott át az agyamon. És a szívem megtelt melegséggel.Olyan volt mintha egy sűrű, rózsaszínű, bársony felhő ölelne át, és nincs más csak a cetli a telefon számmal meg én. Mosolyom a fülemig ért, de aztán lehervadt. A bársony felhő szertefoszlott. Kételyek vettek körül. Mi van,ha ez átverés?! Mi van,ha felhívom ezt a számot és semmi?! De volt benne valami reménnyel teli dolog. Valahogy éreztem,hogy nem. Nem. Ez nem egy átverés. Ez nem pusztán valami jó vicc. Hanem a kezdet. Egy olyan kezdet ami megváltoztathatja az életem. Két lehetőség van. Vagy nem hívom fel ezt a számot és még csak esélyem sincs rá,hogy boldog legyek. Vagy felhívom és remélhetem a legjobbakat. Arra a döntésre jutottam,hogy alszom egyet és holnap valószínűleg felhívom. Amúgy is késő van. Biztos alszik már Harry...vagy az illető. Betettem a cetlit az éjjeliszekrény fiókába. Elmentem fürödni és az esti lefekvéshez szükséges dolgokat elvégezni. Utána belevetettem magam az ágyba és nyakig betakaróztam és vártam,hogy végre reggel legyen.

Napfény játszadozott az arcomon. A reggeli friss szellő simogatta bőrömet. És a madarak gyönyörű énekére keltem. Kiugrottam az ágyból és nyújtózkodtam kicsit. Siettem az öltözködéssel meg minden ehhez hasonló dologgal. Minden percet kiakartam használni a Londonban töltött időmből. Mikor már megreggeliztem és mindennel elkészültem lassan megközelítettem az éjjeliszekrényt amiben a cetli van. Éreztem,hogy vagy most vagy soha. Hát én a "most"-ot választottam. Leültem az ágy szélére és kihúztam a fiókot. Kivettem a cetlit és tárcsáztam a számot. Ki csöngött. Egyszer csak felvette valaki. -Háló?-szólt bele az illető.-Háló! Kibeszél?-kérdeztem mire a vonal túlsó végén lévő személy elnevette magát. -Te hívtál engem.-válaszolta. Ez érthető volt. -A tegnapi One Direction koncerten az autogramm osztásnál nagy valószínűséggel Harry Styles rá írta ezt a számot a cetlimre.-reméltem,hogy elég magabiztos hangon mondtam. -Oohh...-hallatszott a válasz. -Igen? Szóval kibeszél?-tudakolóztam. Érezhető volt,hogy az illető reszket. -Gyere a The Modern Life Hotel-el szemben lévő parkba egy óra múlva.-mondta. -De abban sem vagyok biztos,hogy ki vagy. És általában idegenekkel nem szokásom találkozgatni.-mondtam kissé büszkén. -Rajtad múlik.-és ezzel a vonal megszakadt. Lassan tettem le a telefont. Legbelül tudtam,hogy ki az,de azt mondogattam magamnak,hogy az lehetetlen. Nem lehet igaz. Úgy tűnik megint két döntés közé lettem szorítva. Vagy elmegyek. Vagy nem. Lehet,hogy más azt gondolja,hogy ezen nem kell gondolkodni! Menj! De ez nem olyan egyszerű. Még körülbelül fél órán keresztül agyaltam ezen. Végül arra jutottam,hogy elmegyek. Most rögtön. Nem érdekelt,hogy előbb érek oda pedig kb. 5 méterre vagyok a parktól. Minden képen most rögtön ott akartam lenni. Hogy minél előbb meggondolhassam magam és vissza futhassak. Mert egyszerűen nem volt értelme az egésznek. Ha Harry az, akkor az a kérdés,hogy miért. Ezekkel a gyötrő gondolatokkal suhantam át az úttesten a parkba. A nap gyönyörűen sütött és a fű frissen volt nyírva. Egy fűzfa melletti padra le ültem. Újra és újra ugyan azok a gondolatok futottak át az agyamon. Elképzeltem ezt a történetet minden hogyan,de mindig rossz lett a vége. Ha Harry lenne az és nem is tudom...mondjuk bele szeretnék meg ő is belém (mondjuk ennek elég kevés esélye van)  akkor is az lenne,hogy 3 hét múlva el kell mennem. Ott volt egy másik variáció is. Hogy ez egy nagy átverés. Körül néztem,
hogy jön e valaki. Egyszer csak megpillantottam.
Egyértelműen felém jött. Szégyenlősen igazgatta
göndör haját ami kisfiúsan a homlokára omlott. Nap szemüveget viselt. Egyszerű szürke póló volt rajta és egy sötét gatya. Amikor közelebb ért lekapta fejéről a napszemüveget. És igen,igen,igen! Harry Styles volt az. Önkénytelenül is felálltam. A szívem majd kiugrott a helyéről. Eközben ide ért hozzám. És megállt előttem. Nem bírtam megszólalni. Jól láthatóan Harry sem. Erőt vettem magamon és megtörtem a csendet. -Szia..-nyögtem ki. És kinyújtottam a kezem bemutatkozás képen. -Olívia!-mondtam most már elég magabiztosan. Harry viszonozta a kéz fogást. -Szia.. Harry.-erre elmosolyogtam magam. -Tudom.-mondtam. Egymás szemébe néztünk. Eléggé kínossá vált a csend. -Na szóval...meg magyaráznád?-kezdtem bele. Legszívesebben sikoltoztam és ölelgettem volna,de nem akartam rögtön el ijeszteni. Inkább játszottam a kemény megszerezhetetlen csajt. -Először is. Ilyet még sosem csináltam.-kezdte. Én értetlenül néztem rá. Folytatta.-Egyik nap sétáltam az utcán és megláttalak. Még sosem éreztem ilyet,de tudtam,hogy ha nem látlak minél hamarabb abba bele halok. Elég fura ez a helyzet,nem?-erre elnevette magát,de inkább volt erőltetett,mint élethű. -Inkább hihetetlen. Vagyis.. pár napja még otthon voltam és álmodni se mertem,hogy valaha eljutok Londonba..főleg egy koncertre. Aztán meg ez. Az én szánalmas kis életembe ez nem illik bele.-lesütöttem a szemem. -Honnan jöttél?-kérdezte. -Magyarországról.-vágtam rá. -Azta! Még sosem jártam Magyarországon. Én azt hittem angol vagy.-mondta meglepődve. -Hát..nem. De akkor most miért is hívtál ide?-kérdeztem. -Hogy meghívjalak egy sütire.-mosolygott rám. -Nem tudtam,hogy megszoktad hívni a rajongóidat sütire.-ráncoltam a szemöldököm. -Hát nem is. De ez egy kivételes alkalom.-féloldalasan elmosolyodott. -Remélem ez nem egy átverés..-mondtam halkan. -Nem az. Bízz bennem. Csak egy süti.-mondta feltartott kezekkel. -Rendben.-bólintottam. És kissé elpirultam. Valószínűleg ezt Harry is észre vette. Mert kis sunyin mosolygott. Végül elindultunk a cukrászdába.

6.rész ("még látjuk egymást")

Vége lett a számnak és feleszméltem az ámulatomból. Nem akartam most ezen gondolkodni. Élvezni akartam az estét. Úgy is lesz még egy csomó időm a gondolkodásra. De lehet,hogy ez életem első és egyben utolsó koncertje. Bár remélem,hogy nem!  Egyszer csak sötét lett. Mindenki sikítozott meg minden. Végül egyetlen egy lámpa felkapcsolódott és megvilágította Liam-et a színpadon. Elkezdte énekelni a More than this-t. A kedvencem! Felálltam és végig énekeltem és a telefonomat lóbáltam a levegőben miközben világított. Minden olyan tökéletes volt. Ez után elkezdtek pörgősebb dalokat énekelni! Amikor a One Way or Another-t énekelték Niall belepacsizott a kezembe! ááá! Igaz,hogy csak 1 mp volt,de akkor is! Az egész este táncoltam,énekeltem,sikítoztam. Tudjátok ahogy azt kell. Még egy csomó számot énekeltek. Táncoltak és hülyültek a színpadon. Annyira jó volt. Aztán vége lett és lementek a színpadról. Mindenki ordibált,hogy vissza,vissza! Végül az egész tömeg egyszerre kántálta,hogy "VISSZA,VISSZA"! És végül vissza jöttek és még elénekelték a Rock me-t. Utána végleg lementek. Mindenki elkezdett kifele rohanni az autógramm osztáshoz. Ki voltak készítve az asztalok.

A fiúk már ott ültek. Fogalmam sincs hogyan kerültek oda ilyen gyorsan. Én is beálltam a sorba. Előkaparásztam valamilyen cetlit. Elterveztem,hogy mit fogok mondani. De amikor rám került a sor teljesen elfelejtettem. Még ketten voltak előttem. Én meg nem tudtam,hogy mit mondjak majd. Én következtem. Oda léptem és Louis-al találtam szemben magam. Csak mosolygott rám és várt,hogy adjak valamit amit aláírhat. -Hello...-ennyit tudtam kinyögni és oda nyújtottam a cetlit. -Te vagy eddig a legnyugodtabb rajongó. Ez meglepő.-mondta Louis. El sem hiszem,hogy beszélgetek vele. -Csak nem jutott hirtelen eszembe semmi. Hiszen elég fura,hogy itt vagyok.- mondtam kicsit habozva. -Érthető.- aláírta a cetlit és vissza nyújtotta. Elköszöntem tőle és tovább haladtam. Zayn következett. Amikor oda értem nagy szemekkel nézett és mosolygott. Elülső szőke tincse olyan aranyosan állt neki. De kissé mulatságos is volt. -Helló!-mondtam most már magabiztosabban. És a mosolyom a fülemig ért. -Szia!- és próbálta utánozni a buta mosolyom. Erre elnevettem magam. -Jaaj,ne már!-mondtam egy kicsit kiabálva....és végül rá jöttem,hogy ezt nem kellett volna.-Öö...bocsánat.-és leszegtem a fejem és indultam volna tovább,de Zayn elkapta a kezem.-Ne kérj bocsánatot. Te vagy az első olyan lány aki önmagát adja előttem...előttünk. Remélem még találkozunk.- ez nagyon jól esett és kedvesen rá mosolyogtam. Oda adta a cetlimet amit már Louis is aláírt.

És haladtam tovább. Liam volt a következő.-Szia!- kezdte ő.-Szia!-válaszoltam enyhe mosollyal. Át nyújtottam a cetlit.-Mi a neved?-kérdezte.-Olívia.-vágtam rá.-Szép név.-mondta Liam mosolyogva miközben írt. -Köszönöm. Kedves vagy.- próbáltam bókolni a válaszommal. -Sokan mondták. De neked el is hiszem.- mondta és halkan elnevette magát. Elvettem a papírt. És lassan lépkedtem tovább. Egy szőkeséggel álltam szemben. Niall mosolygott rám. És meglepően végig nézett rajtam. Hát megmondva az őszintét ez nem nagyon tetszett nekem. És gúnyosan válaszoltam.-Inkább a cetlit méregesd!-tettem elé a papírt.-Ohoh... nem tudtam,hogy itt ilyen rajongók is vannak.-mondta feltartott kezekkel. -Milyenek?- kérdeztem kíváncsian. -Hogy nem örül ha nézegetem.- mondta perverz mosollyal. -Attól,hogy rajongó vagyok még van bennem tisztesség!-elkaptam az asztalról a papírt és tovább mentem nem figyelve arra,hogy Niall még mond utánam valamit. Ez eléggé meglepő volt Niall-től. A neten meg újságokban mindig azt olvastam,hogy Niall egyáltalán nem ilyen. Úgy látszik tévedtem. Tudtam,hogy ki lesz a következő. És nagyon reméltem,hogy megint fel fog ismerni. Hiszen már kettőször látott. És mind a kettőször rám mosolygott. Oda mentem hozzá és átnyújtottam a papírt. -Szia!-kezdtem bele. Harry-nek tátva maradt a szája. nem tudott megszólalni. Végül elkezdte.-Szia. Reméltem,hogy még látlak.- és csintalanul mosolygott. -Én is....- mondtam halkan és reméltem,hogy nem hallotta meg,de tudtam,hogy igen. Elpirultam. Harry elnevette magát.- Te elpirultál?- kérdezte fülig érő mosollyal. -Nem dehogy.- és próbáltam eltakarni az arcom. Harry átnyújtotta a  cetlit. -Még látjuk egymást.-mondta. Nem értettem,hogy ezt miért mondja. Áttörtem a tömeget. Még néhányszor vissza néztem a fiúk felé. Végül ki mentem. Fogtam egy taxit. És a hotel felé vettem az irányt. Egy kicsit fájt a szívem,hogy lehet,hogy többet nem látom a srácokat. De közben annyira boldog voltam,hogy az le írhatatlan. Megérkeztem. Felmentem a szobámba és ledőltem az ágyamra. Azon gondolkodtam,hogy mit jelenthet Harry utolsó mondata. "Még látjuk egymást". Honnan tudhatná,hogy lát e még engem hisz még a nevemet se tudja. Pár perc múlva megkaptam a választ. Rá néztem a cetlire amit aláírattam mindegyikőjükkel. És Harry aláírása mellett egy telefonszám is volt.

5.rész (nincs vége)

Vissza mentem a hotelbe és ledőltem az ágyamra. Harry-n gondolkodtam. Fél méterre ment el tőlem az az egyik ember akit annyira imádok,hogy szó nincs rá. Felfoghatatlanul boldog vagyok! A gondolkodás menetemből a korgó hasam zökkentett ki. Mióta megérkeztem Londonba még nem is ettem. Fogtam a telefont és felhívtam a szobapincért. -Hálló! Szeretnék kérni a 246-os szobába csirkét sült krumplival és cola-t.-mondtam. -10-15 perc és viszem.-válaszolt. -Köszönöm, visszhall!- és letettem. Míg vártam a pincért addig végig jártam a szobámat és a fürdőt. Gyönyörű és tiszta volt minden. Pár perc múlva meg is érkezett. Szerintem nem túlzok,ha azt mondom hogy 2 mp alatt befaltam mindent. Utána vissza jött a pincér és levitte az üres tálcát. Eléggé jól laktam. Már csak egy pezsgőfürdőre volt szükségem amit meg is oldottam. Beléptem a fürdőbe és megcsináltam a vizemet. Ledobtam a gönceim és beleültem. Nyakig habban voltam ami eléggé elálmosított. Rózsa illat terítette el a helyiséget. Még jó 20 percig ott üldögéltem aztán kimásztam és beleugortam a pizsimbe. Nekifutásból ugrottam az ágyamba. És kényelembe helyeztem magam. A hold fénye simogatta az arcomat. A selyem ágy huzatnak enyhe virág illata elragadóan gyengéd volt. London utcáiról beszélgetések, nevetések hallatszottak fel.

Olyan tökéletes volt minden. Harry is az eszembe jutott. Amikor rám nézett gyönyörű szemeivel.
 Amikor visszanézett és rám mosolygott elragadó mosolyával. Ilyen gondolatok mellett merültem mély álomba.                                                                    



Reggel vidáman ébredtem. Ma lesz a koncert! Annyira boldog voltam! Már csak este 6-ig kell kibírnom! Ránéztem az órára,hogy még mennyi idő van addig. És Uram Isten! Reggel 11 óra van. Gyorsan kipattantam az ágyamból felöltöztem és lementem reggelizni........vagyis ebédelni. Rendesen beettem. Utána elmentem a medencékhez úszni. Aztán szaunáztam és elugrottam masszőrhöz is. Lazulás képen még kozmetikushoz is elugrottam és mindent amit lehetett megcsinált rajtam. Mire vissza értem a szobámba már 4 óra volt. Odaugrottam a szekrényhez és kidobáltam a gönceimet. Először arra gondoltam,hogy felveszem a One Direction-ös
 pólóm. De biztos hogy mindenkin olyan lesz és én ki akartam tűnni a
tömegből. Azt szerettem volna,hogy Harry újból észre vegyen. Így hát arra jutottam,hogy egybe ruhát húzok. Ki is választottam egy csinos,csíkos rucit.Nem túl rövid. Pont megfelelő.
 Felkaptam magamra. Bementem a fürdőbe a tükörhöz. Egy kis natúr smink. Kezdtem valamit a hajammal. Választottam egy cipőt is. Fekete magassarkú. Még pár kiegészítő és egy retikül. És készen is vagyok. Nézem az órát. Mindjárt fél 6. Elég hosszú ideig készülődtem. Lementem, fogtam egy taxit. Irány a koncert! Annyira izgultam! Nemsokára valóra válik az álmom. Pár perc múlva meg is érkeztem. Kifizettem a sofőrt és beálltam a sorba. Elég hosszú ideig álltam. Végül előrébb kerültem és a jegyeket kérték. Kinyitottam a retikülöm,hogy  elővegyem a jegyeket. Kerestem, kerestem és kerestem. A jegy szedő kissé furcsán nézett rám. Elfogott az idegesség. Ekkor rájöttem,hogy a nagy készülődésben a hotelben felejtettem a jegyeket.

A koncert mindjárt kezdődik és én nem fogok vissza érni. Ott helyben elbőgtem magam és kerestem egy taxit.

Mikor vissza értem felrohantam a szobámba és megragadtam a jegyeket. Végig azt mondogattam magamnak "ne add fel, ne add fel mert te akkor is bejutsz arra a rohadt koncertre!" Kifutottam és harmadszorra is taxiba szálltam. Mondtam az út irányt és oda vitt. Nemsokára oda értem. Már nem állt kint senki, hallottam a sikolyokat és a taps vihart. Oda futottam a jegyszedőhöz. -Jó estét...itt..itt a jegyem kérem engedjen be.-mondtam sírva és zihálva. -Tudod, nem engedhetek be senkit. De rád emlékszem. És szerintem te bármit megtennél,hogy bejuss oda. Jól mondom?-amikor befejezte hevesül elkezdtem bólogatni. Rám mosolygott és adott egy karszalagot. -Jó szórakozást!-mondta.-Kö..köszönöm.-mosolyogtam vissza. Bementem. Rengetegen voltak. Saroktól sarokig tele. Tudtam hol van a helyem. Elindultam afelé. Megtaláltam és leültem még mindig sírós fejjel,de kissé meg könnyebbülve. Mázlimra még nem voltak fent a színpadon. De egyszer csak észrevettem, hogy a függöny mögül valaki néz,de amikor rá néztem gyorsan elment. Letöröltem a könnyeimet és elkezdtem élvezni az estét. Első sorban voltam ahol simán megtudom érinteni őket. Biztos,hogy meghallhatják a hangomat,de én egy visszafogott lány vagyok. Mondjuk kitudja mit hoz ki belőlem,ha pár méterre vannak tőlem. Egyszer csak befutottak! Niall,Harry,Zayn,Louis és Liam!  Üdvözöltek minket és
 elkezdtek énekelni. A little things-el kezdték.
Én még mindig meredten ültem. Ugyan az történt mint amikor megláttam Harry-t az utcán. Meg sem bírtam mozdulni. De végül sikerült feloldódnom.
A Little things olyan gyönyörű volt. Nem tudom miért de úgy elérzékenyültem.  Olyan közel voltak hozzám. Nem tudtam elhinni,hogy lehet-e ennél jobb dolog a világon, mint hogy egy álom valóra válik. És pár másodperc után megjött a válasz. Lehet. Mivel észrevettem,hogy Harry engem néz. Rá néztem én is. Egymás szemébe néztünk és elmosolyodott. Ebből tudtam,hogy felismert. Én is elmosolyodtam. És valahogy éreztem,hogy ezzel a koncerttel nem lesz ennek vége.

4.rész (ez hihetetlen)

(a továbbiakban az angol beszélgetéseket magyarul fogom írni)

Pár perc elteltével meg is érkeztem. Kifizettem a taxisofőrt és besétáltam a Modern Life Hotel előterébe. Elképesztően gyönyörű volt. Megláttam az információs pultot és elindultam felé. Nem aggódtam a beszélgetés miatt mivel folyamatosan beszélem az angolt.-Helló!-kezdtem és erre egy fiatal,csinos,szőke lány nézett rám.-Helló! Miben segíthetek?-kérdezte. -Van egy szoba az én nevemre. Olívia Nagy.-mondtam,már nagyon izgatottan. -Igen,igen. Itt is van. Olívia Nagy, 246-os lesz a tied.-erre át nyújtott egy kulcsot.-Nagyon köszönöm.-mondtam,fülig érő mosollyal. És elindultam a lift felé. Beszálltam. Elindult. Végig a holnapi koncerten járt az eszem. Azon,hogy mit vegyek fel. Azon,hogy ha lehet autógrammot kérni mit mondok nekik meg ilyenek.. Azon nem kellett aggódnom,hogy előre kerüljek a nézőközönségnél,mert a jegy VIP. Ez is úgymond egy plusz ajándék. A gondolat menetem megzavarta valami. Megállt a lift. Kiléptem belőle és elkezdtem megkeresni a szobám.

 Megtaláltam. Kissé izgatottan nyitottam ki az ajtót.

 És amikor kinyílt....esküszöm nem volt szándékomban,

de akkorát sikítottam

 örömömben,hogy az egész hotel 

berezgett. Annyira tökéletes volt minden! Itt vagyok

 Londonban egy 5 csillagos hotelben és holnap

 One Direction koncert.  Ennél jobb nem is lehetne.

Gyorsan berendezkedtem. Kint akartam lenni az utcákon mivel ott bármikor összefuthatok velük. Igaz,hogy kevés esély van rá,de ugyan ezt gondoltam a jegyekről is és erre tessék. Bezártam az ajtót és lerohantam. Amikor kiléptem a hotel bejáratán olyan mélyen beleszívtam a levegőbe amennyire csak tudtam. London minden porcikájára emlékezni akartam amikor majd haza megyek. De erre nem is akartam gondolni. Elindultam körbenézni. Olyan jellegzetes utcái vannak Londonnak. A nagy piros buszokkal,és telefon fülkékkel. Egy csomó utcát végig jártam. 

Mindent megnéztem amit csak lehetett. Teljesen elmerültem  a nézelődésben. Egyszer csak valami olyat láttam amit nem hittem el. Megálltam. A lábaim görcsbe rándultak. A szívverésem annyira felerősödött,hogy már a fülembe hallottam. Az utca elején álltam. És másik végén megpillantottam

 Harry Styles-t. Nem akartam elhinni. Nem bírtam megmoccanni.

Még csak megszólalni se. Csak néztem. Harry elindult felém....vagyis abba az irányba 

ahol álltam. Egyre közelebb és közelebb ért.

 És amikor elsétált mellettem a szemembe nézett és sétált 

tovább. Aztán megállt. És visszanézett.

 Megráncolta a szemöldökét egy kissé elmosolyodott 

és elment. Ezek után tudatosult bennem,hogy most mi 

történt. Nem rohantam utána és nem is kiabáltam. Csak

 elmosolyodtam. Mert tudtam,hogy ha egyszer észrevett

 akkor következőre is észre fog.

3.rész ("bízhatsz bennem")

Végül Apu megtörte a csendet.-Olívia. Még túl fiatal vagy ahhoz,hogy egyedül menj el Londonba. De...én megbízom benned,és tudom,hogy nagyon szeretnél elmenni. Igaz?- erre a kérdésre hevesen elkezdtem bólogatni. Anyu odasúgott valami olyasmit Apunak,hogy "rád bízom" és kiment. Anyu mindig Apura bízza a nehéz feladatokat. Így hát tudtam,hogy csak Aput kell meggyőznöm.-Apa! Én tényleg nagyon szeretnék elmenni. Minden áron elmennék. De most teljesen ingyen mehetek! Gondolj bele! Bejárhatom Londont és még tanulhatok is belőle. A plusz jutalom,hogy 3 heti szállodai ellátást biztosítanak,ingyen! Apu....bízhatsz bennem.- erre a mondatra Apu felkapta a fejét.-Én teljes mértékben megbízom benned és nagyon örülök,hogy mindent elmondtál és nem titkolózol. És mi több. Örülök,hogy megkérdeztél minket.- ezt nem értettem... persze,hogy megkérdezem őket hisz nem tűnhetek el csak úgy 3 hétig. Na mindegy.
 Ekkor nem bírtam tovább és rá kérdeztem. Jöjjön aminek jönnie kell!
 - Ez azt jelenti,hogy elmehetek?- Apu rám nézett és mélyen elgondolkodott.

Mosoly húzódott az arcára. És szívmelengetően ejtette ki azt a kis rövid szót.-Igen!- nem értettem miért,de még a könnyem is kicsordult örömömben. Odarohantam hozzá és olyan szorosan öleltem amennyire tudtam és többször is a fülébe súgtam,hogy "bízhatsz bennem"!









Eltelt egy hét. Épp befejeztem a leckeírást amikor felhívott Anna az egyik barátnőm. -Szia!-kezdte csakhogy nem ordítva. -szia!-adtam választ. -Izgulsz? Én a helyedben nagyon izgulnék! Annyira mázlista vagy! Három hét suli nélkül és ez a három hét Londonban! Megküldték a jegyeket? Melyik hotelban leszel? És mikor lesz a koncert? Na??- fejezte be Anna. Összeszedtem a gondolataimat és elkezdtem. -Hát egy kicsit izgulok,hogy egyedül leszek. Megküldték a repülő és koncert jegyeket, tegnap. A Modern Life Hotel-ben fogok megszállni. 5.-én már Londonban leszek és másnap este 6 óra-kór kezdődik a koncert az arénában. És 28.-án már itthon leszek.-gyorsan végig gondoltam,hogy ki felejtettem e valamit. -Ez remek!-üvöltött Anna. -Jó utat kívánok. Most mennem kell. Szia.-meg se várta a válaszom lecsapta a kagylót. Kicsit furcsa volt ez a beszélgetés,gondoltam magamban. Próbáltam a lefekvésre készülődni,de teljesen fel voltam pörögve. Nagyon vártam,hogy indulhassak.


Ma van. Ma van a pillanat amikor indulok oda ahol az álmaim valóra válhatnak. Ma már nem kell suliba mennem. Még egy csomó dolgot össze kell pakolnom. Kitártam a bőröndöm az ágyon. Oda léptem a szekrényhez és megpróbáltam minél több ruhát belenyomorgatni a bőröndömbe. Végül csak sikerült. Mindent amit tudtam elcsomagoltam. Egyszer csak bekiált Apu,hogy indulunk. Lerohantam és bevágódtam a kocsiba. Elindultunk a reptér felé. Az úton végig beszélt Apu. Olyanokról,hogy vigyázzak ezzel meg azzal,de nem nagyon tudtam figyelni. Csakis azon járt az eszem,hogy már Londonban akarok lenni. Abban a városban ahol bármikor összefuthatok a srácokkal. Párperc múlva megérkeztünk. Elbúcsúztam Aputól, bár azt már otthon megtettük. Kiszálltam az autóból és Apu elhajtott a kocsival. Besétáltam és leültem egy székre. Ott ültem pár percig aztán meghallottam a hangosban a gépem indulását. Elindultam ahhoz a kapuhoz amit bemondtak, oda adtam a jegyem és felléptem a repülőre. Megkerestem a helyem és leültem. Nemsokkal később elkezdett gurulni a repülő. Végül felszálltunk. Tudtam hogy hosszú út lesz ezért egész éjjel nem aludtam,hogy ezt áttudjam aludni. Így hát be tettem a fülhallgatót,beraktam a One Direction-t és elaludtam. Pár óra múlva egy stewardess ébresztett fel,hogy kapcsoljam be magam mert leszállunk.
Gyorsan bekapcsoltam magam és már a repülőtéren is voltunk.
 Leszálltam a gépről és megkerestem a csomagom.
Kisétáltam a reptérről és London utcáin találtam magam.
Gyönyörű volt. Gyorsan fogtam egy taxit és a hotel felé vettem az irányt.
 Rettentően boldog voltam.

2.rész (valóra válhat)

Még jó pár percig ott feküdtem az ágyamon. Annyira elvoltam keseredve,hogy még az üvöltő zenét se hallottam. Erőt vettem magamon és feltápászkodtam. Kikapcsoltam a zenét és a konyha felé vettem az irányt. -Éhen halok-mondtam ki hangosan. És vajon kijutott eszembe erről a mondatról?! Hát persze,hogy Niall. Gyorsan eltereltem a gondolataimat a szendvics készítésre. Nem akartam,hogy eszembe jussanak a jegyek. Megvacsoráztam és megírtam a leckém. Körülbelül egy óra múlva haza értek a szüleim.-Szia kicsim!-hallottam meg először Anyu hangját.-Szia Olívia!-mondta kicsit halkabban Apu.-Mi volt ma a suliban?-tudakolózott Anyu. Mindig megkérdezi még ha tudja is a válaszom.-Semmi-kiabáltam a szobámból. Ezzel letudva az esti családi beszélgetést. A nap további részében jól elkerültem a számítógépet és a telefont. Túl akartam esni ezen a napon.

Szombat reggel van. Furcsa módon vidáman ébredtem, mintha meg se történt volna az előző nap. Úgy gondoltam elmegyek sétálni mivel gyönyörű napunk van. Bekapcsoltam a mobilom és elindultam. Elmentem a parkba. Ragyogóan sütött a nap és énekeltek a madarak. Jó érzés volt,hogy a tegnapi nap után ilyen szép ma minden.

Egyszer csak megcsörrent a mobilom. Ismeretlen szám. Megtorpantam.

Nem akartam tudni,hogy ki az. Féltem,hogy csalódás ér. De végül felvettem. -Halló.-szóltam bele kissé ijedten.-Halló! Nagy Olívia?-kérdezte egy vidám,fiatalos hang.-Igen.-válaszoltam.-Örömmel tudatom,hogy te lettél az utolsó One Direction koncertjegy tulajdonosa!-erre a mondatra fel gyorsult a szívverésem és azt se tudtam hol vagyok. Feltettem magamnak a kérdést. Álmodok? Vagy talán kandi kamera? De végül csak ennyit tudtam kinyögni válaszul.- Köszönöm, viszont hallásra.-a vonal túlsó végén lévő személy elköszönt és letettem. Nem hittem el! Ez hihetetlen! Ott lehetek a koncerten! Legszívesebben a park közepén fel sikítottam volna,de aztán valami vissza fogott. Egy olyan dolog amibe eddig belese gondoltam,vagy legalábbis nem akartam. A szüleim. Hiszen csak egy jegyet nyertem és tudtommal most nincs annyi pénzünk,hogy még egyet vegyünk. És szerintem anyuék nem engednek el egyedül. Csak remélni tudtam a legjobbakat. De abban biztos  voltam,hogy minden áron elmegyek a koncertre és találkozok a fiúkkal.

Haza mentem. Kicsit féltem,hogy mit szólnak majd. Mindketten a nappaliban ültek és beszélgettek. Oda mentem és belevágtam. -Hé, Anyu,Apu! Vannak olyan dolgok amit nagyon szerettek és ha lehetőségetek lenne azt megvalósítani minden áron megtennétek?!-Anyu csak annyit mondott,hogy ő még nem gondolkodott el ezen. De Apun láttam,hogy mondani fog valamit,valami fontosat. -Én azt hiszem, hogy igen. Mert hiszen egyszer élünk és az álmainkat sosem szabad feladni. Ha lehetőséged van valami újat tanulni vagy látni,tenni akkor hát ne vesztegesd el. Hisz lehet,hogy ez csak egyszer adódik meg az életedben.-amikor befejezte Apu a mondatot egy elégedett mosoly jelent meg az arcán. Ez erőt adott és kinyögtem.-Nyertem egy koncertjegyet Londonba ami 2 hét múlva lesz.-hát eléggé tömören fogalmaztam,de nem akartam magyarázkodni és könyörögni. Mindketten meglepetten néztek rám. És majdnem hogy egyszerre kérdezték.-Mit mondtál?- erre a kérdésre nem számítottam. A szemükkel megtudtak volna ölni ebben a helyzetben. Én egy szót se tudtam kinyögni. Csak álltam ott és vártam,hogy mondjanak valamit. De semmi sem történt. Csak néztünk egymás szemébe mintha ezzel akarták volna sugalni,hogy ez egy nagyon nem jó ötlet.                                                                                        

1.rész (reménytelen álom....)

    Sziasztok ! Az én nevem Olívia. Egy átlagos tizenéves lány vagyok. Minden reggel felkelek és iskolába megyek. Vissza szájalok a szüleimnek és magamra csapom az ajtót. Vannak reménytelen álmaim. A sok közül az egyik,hogy találkozok a One Direction banda tagjaival. Tudom nem sok esély van rá. De apukám mindig azt mondja,hogy az álmainkat sosem szabad feladni és,hogy küzdeni kell értük!Hát igen. Ahogy láthatjátok az én történetemet fogom elmesélni nektek. Azért gondoltam úgy,hogy ezt megosztom mindenkivel,hogy ti se adjátok fel az álmaitokat,mert sosem lehet tudni.

    

    Hétfő reggel van. Majdnem ,hogy zombi állapotban csoszogtam be a fürdőbe. Aránytalanul göndör hajamhoz még csak hozzá se mertem nyúlni. Felkaptam magamra egy egyszerű pólót és egy sötét farmert. Két mozdulattal ki szempilla spiráloztam magam. Ezzel letudva a reggeli készülődést. Lerohantam a konyhába és már kanalaztam is be a zabpelyhet. Gyors fogmosás és elindultam az iskolába. Általában mindig elkések, szokásom. Ezúttal is ez történt. Becsengetés után 5 perc-el estem be a terembe. Hihetetlen nagy mázlimra a Tanárnő még nem volt bent. Egy gyors mozdulattal lehuppantam a helyemre. Pár perc múlva betipegett a 20 centis magassarkújában Steiner Tanárnő. Szokás szerint megint miniszoknyában a fiúk örömére. Fiúk...nekem csak öt fiú létezik! Már megint. Mindig ez van. Mindenről és mindenhol a 1D-s fiúk jutnak az eszembe. Persze,hogy ők jutnak eszembe hisz olyan tökéletesek. Elhessegettem a gondolataimat és próbáltam koncentrálni. Túlestem az első órán aztán a többin is,és ezzel vége mára a sulinak! Rohantam haza. Nem volt otthon senki. -Ezaz!-gondoltam magamban. Oda siettem a géphez és 1D-t ordíttattam. El kezdtem böngészni a neten és ráakadtam valami érdekesre. Általában nem dőlök be a neten lévő nyeremény játékoknak. De ez most más volt. A One Direction következő koncertjére jegyek és repülőjegyek. Muszáj volt elolvasnom. Ezt írták: "Szeretnél egy jegyet a One Direction következő koncertjére,Londonban? Ha igen nem kell mást tenned mint,hogy ide beregisztrálsz és megadod a telefonszámodat. Kettő nap múlva 2 jegyet sorsolunk ki. Légy te az egyik szerencsés tulajdonod!" Nem is gondolkodtam rajta sokat. Beregisztráltam. Már csak annyi volt a tehendő,hogy várjak. Tudtam,hogy ha nem nyerek jegyet akkor véglek feladom ezt a "reménytelen álmot".
 
 Eltelt két nap. Izgatottan vártam hogy csörögjön a mobilom vagy jöjjön e-mailom,de semmi. Leültem a géphez és megnéztem a sorsolási eredményt ami eddig még nem volt kiírva. Szomorúan olvastam: "Az egyik jegy már elkelt. Mindenki izgatottan várja a következőt. Már csak egy jegynek nincs gazdája. Pár óra és kiderül,hogy ki viheti haza." Felballagtam a szobámba és ledőltem az ágyamra. Nem is akartam ezzel törődni. Tudtam,hogy semmi esély rá,hogy a több millió lány közül pont én legyek. Úgyhogy próbáltam kiverni a fejemből a One Direction koncert jegyeket.