26.rész (Összezuhantam)

Csak a lélegzet vételünket lehet hallani a szobában és az óra ketyegését. Ujjaimat Harry fürtjei közé fonom, mintha örökké így akarnék maradni....mintha magamhoz láncolnám. Nem tiltakozik. Hanyatt dönt az ágyon és szorosan ölel. Könnyei az arcomra folynak. A kezem Harry övét kutatja,amikor valaki kopogtat. "Basszus" gondolom. Látom rajta,hogy ő sem örül a hívatlan vendégnek. Sóhajtozva feltápászkodik és leül az ágyam melletti székre. Meg köszörülöm a torkom és kiegyenesedem.
-Igen?-kiáltok.
Nyílik az ajtó. "Hát persze.."sóhajtok.
-Sziiia Olíviiaa!-kiabál kissé lelkes barátnőm.
-Szia.-kierőltetek egy mosolyt.
-Oh...Szia Harry. Megzavartam valamit?-fintorog.
-Nem dehogy. Amúgy is indulni akartam.-már áll is fel.
"Remek"gondolom.
-Azért később benézel?-nézek utána.
-Át gondolom az előbb történteket. Amire jutok...attól függ,hogy bejövök e.-lehajtja a fejét és kisurran a szobából.
Vagyis az lesz a válasz,hogy megpróbáljuk e újra...ha bejön hozzám..akkor igen. Ha nem....akkor...nem.
Ettől a gondolattól gombóc gyűlik a torkomba és már most az ajtóra szegezem a tekintetemet hátha visszalép. Persze ez esélytelen.
Olívia elkezdi mondani miért van itt,de egyszerűen nem bírtam rá figyelni. Azt akartam,hogy Harry jöjjön vissza. Az előbb...az előbb volt egy pillanatunk. Újra azt a pillanatot akartam.
-Na szóval?-nézett rám nagy szemekkel Anna.
-Ne haragudj megismételnéd?-tértem vissza a való világba.
-Azt mondtam,hogy ha kiengednek elmegyünk vásárolni.-lelkendezett.
-Nem hiszem,hogy sok kedvem lenne hozzá.
Nagyon szeretem Annát, de most azt kívántam bárcsak magamra hagyna.
-Kinéztem magamnak egy nagyon cuki ruhát. De láttam egy másikat is ami szuper jó. Segíthetnél majd választani.-Olyan gyorsan beszélt hogy nem is bírtam követni.-Utána be kell néznünk a cipős boltba is.  Mivel kell cipő a ruhához. Na?
Azt se tudtam miről beszél.
-Oké rendben.
-Szupeeer. Na de most megyek. Niall-el találkozom.-tapsikolt.

"Niall". Hirtelen kétségbeesés fogott el újra. A hasam görcsbe rándult. Nem akarom hallani többé ezt a nevet.
-Menj csak.-legyintettem.
Úgy láttam kissé meglepődött ezen. Fogta magát és szó nélkül elment. Ez nem vall rá.
Összezuhantam. Csak bámultam magam elé. Nem sírtam. De belül ordítottam. Annyira fáj ez az egész.
Nem értem,hogy tehettem ezt Harry-vel? Szörnyű ember vagyok. Még a barátnőmet is eltaszítom magam mellől. Harry-nek összetöröm a szívét,ezzel együtt Niall-nek is valószínüleg. És még kitudja hány embert bántottam meg,vagy tettem tönkre. Ki volt az az ember aki ezeket tette? Nem én. Olívia nem tenne ilyet. Nem...én nem.
Gyorsabban kezdtem venni a levegőt és a pulzus mérő is gyorsabban csipogott. Könnyek szöktek a szemembe.
Ki vagyok én? Szörnyeteg. Én szeretem Harry-t. Nem akarom elveszíteni.
Nem..nem. Nem.
-Nem..-suttogtam.
A pulzus mérő már csaknem visított.
-NEM!-kiálltottam.
Egyszerre minden sötétbe borult előttem.

25.rész (szeretlek)

-Niall.
Levegőt sem veszek.
Nem gondolkodom egy percet sem. Kitépem az infúziót a karomból és még papucsot sem húzok. Meztelen talpakkal rohanok ki az ajtómon. Meglát egy orvos és utánam kiált. Nem állok meg. Futok a kijárat fele. Csattog a talpam a hideg kövön. Már nem csak az orvos hanem a nővérek is rohannak utánam kiabálva. Végre meglátom az "Exit" feliratot és kirohanok. Ahogy kilépek egy pillanatra megtorpanok mert az erős fény egy kissé elvakított és megszédültem. Egyszer csak az egyik orvos megragadja a karomat és elkezd vissza ráncigálni. Én kézzel-lábbal tiltakozom,de semmi értelme. Ez a férfi sokkal erősebb,mint én.
Még mindig vergődöm. A könnyem patakzik az arcomon.
-Kérem..kérem.-sírok keservesen.-Beszélnem kell vele.
A férfi nem enged a szorításon és pár perc múlva ismét a fehér "börtönben" találom magam.
Az orvos utána kiviharzik a szobából és rám zárja az ajtót. Annyit látok az üvegen keresztül,hogy telefonál. Nem is érdekel. A földre esem és a fejemet a térdem közé szorítom. Csak sírok és sírok...
Vagy fél órán keresztül ebben a helyzetben vagyok és már végleg kisírom az összes könnyemet. Felemelem a fejem és az utolsó cseppet is letörlöm az arcomról.
-Már értem.-suttogom magamnak.

Kb. 2 órával később még mindig ugyan abban a helyzetben a földön ülök, a falnak fordulva. Hallom,hogy elfordítja valaki a zárat az ajtómon és belép a szobába. Meg sem mozdulok, mintha semmi sem történne. Az az illető lassú léptekkel elindul felém és leguggol mellettem. Megfogja a vállam és magához szorít. Göndör fürtök simulnak az arcomhoz. És érzem a leheletét a homlokomon.  Lassan,mintha nehezemre esne, felnézek. Harry.
Nem lepődök meg. De ahogy a szemébe nézek megijedek. Milyen fájdalmat okoztam neki. Milyen szörnyű embernek tarthat. Pedig és szeretem. Mindennél jobban. Sosem fog megbocsájtani nekem.
Kifakadok.
Sajnálom.....-suttogom és megint elkezdek sírni.
Harry rázza a fejét és letöröl egy könny cseppet a szemem alól.
Nem mond semmit. Én sem.
Még közelebb bújok hozzá és ő még szorosabban szorít magához.
Jó sokáig ilyen helyzetben vagyunk. Végül Harry felállít és visszatesz az ágyamba. Indulna is el. "Ne..ne menjen." gondolom.
-Harry.-szólok utána és ő lezseren vissza fordul.-Miért jöttél be?-hibátlanul elmondtam egy mondatot. Csoda.
-Felhívott az orvos,hogy megakartál szökni. Az én telefonszámom van megadva,hogy hívjanak ha valami baj van.
Kicsit elszomorodok,hogy csak ezért jött be. És még csak meg sem kérdezi,hogy miért akartam megszökni.
-És nem akarod tudni,hogy miért csináltam?-teszem fel a kérdést.
Nem mond semmit. Vissza jön mellém és leül az ágyamra. Közelebb hajol és megsimogatja az arcomat,arra utalva,hogy "tudom miért csináltad, de ez semmin nem változtat".
-Sajnálom...én..én nem tudom,hogy tehettem. Én szeretlek...-lehajtom a fejem.
-Olívia. Tudod,lehet,hogy most úgy érzed,hogy az hiba volt. És,hogy te engem szeretsz. Persze! Én is szeretlek.. De attól,hogy elveszítetted az emlékeidet,és most vissza tértek, az érzelmeid nem változnak. Én nem értelek. Olyan jól megvoltunk. És tudod ez nekem,nagyon fáj.-könnyek gyűlnek a szemébe.-soha életemben nem szerettem senkit sem annyira mint téged. És még mindig úgy gondolom,hogy életem legjobb döntése volt,hogy arra a cetlire ráírtam a telefon számom. Addig a napig...amíg..igen. Addig én voltam a világ legboldogabb embere. De ha te vele vagy boldog. Legyél vele. Nekem az a legfontosabb,hogy boldog legyél. Nem fogom azt mondani,hogy nekem ez jó és nem fáj. Mert de. Nagyon is. De ha te így döntesz...én nem fogom végig nézni,ahogy más boldog melletted. Én..én azt nem bírnám.
Már tényleg sír..és én is.
-Harry..-sírok de nem mondok mást. Még magam sem tudom,mit akarok...De! Tudom! Döntöttem. Szeretem. Mindennél jobban szeretem. És ez nem csak egy fellángolás. Gondolkodás nélkül két kezembe fogom az arcát és megcsókolom. Hosszan és könnyek között. Harry elhúzza  a fejét. Én megsimítom az arcát és visszafordul felém. Megcsókol. Olyan hevesen, és olyan szenvedéllyel. Szeret..szeret. Gondolom magamban. Boldogság önti el a testemet. Én is szeretlek. Nagyon. És egymás könnyei között ajkaink összetapadnak.

24.rész (tudatlanság)

Egész éjjel erőltettem az agyam,koncentráltam és próbáltam vissza emlékezni. De semmi. Már kissé a fejem is belefájdult. Nagy sóhajtással feladtam. Bele süppedtem a párnáim közé. Szemeim a falon kattogó órára vándoroltak. Hajnali fél kettő. Szörnyen fáradt vagyok,de mégsem vagyok képes elaludni.
Borzasztó ez a tudatlanság. Olyan üresnek érzem magam. Legszívesebben idehívnám Harry-t, hogy mindent, de MINDENT meséljen el szó szerint. Minden apró kis részletet is. De valami olyan más benne. Amikor zöld szemeivel az enyéimbe néz....mintha valamit elakarna mondani.
Nem bírom ki. Telefonomért nyúlok,de igazából azt se tudom hova nyúljak. Mióta felébredtem nem láttam a mobilom. Remek. Akkor továbbra is megmarad a tudatlanság zavaros világa számomra.
Újra és újra Harry-t látom magam előtt, de elhessegetem ezeket a gondolatokat. Aludnom kell.
Szorosan lecsukom szemeimet remélve, hogy így sikerül alvásra bírnom magam. Pár percig még várok és végül elnyom az álom.

Kellemes illat kevereg a szobában. Nagyon ismerős. Igen. Harry illata. Kinyitom szemeimet. Kicsit meg dörgölöm. Körbe pillantok és ott ül Harry az ablak alatti kanapén. Könyökével támaszkodik saját térdén. Sötét barna farmert és egy vajszínű pólót húzott magára. Szemei engem vizsgálnak. Nem szól.
-Szia..-nyögöm ki halkan. Kicsit feljebb ülök az ágyamon.
Vár egy percet.
-Szia.-mondja még nálam is halkabban.
Nem tudom mit mondhatnék neki. Csak nézek rá kérdően, és várok.
Semmi.
Kénytelen vagyok megtörni a csendet.
-Valami baj van?
Harry sóhajt.
Zavaromban csak mosolygok rá.
-Olívia...-kezd bele végre.
-Igen?-kapom fel a fejem.
Sóhajt.
-Gyere ide.-nyújtom a kezem.
Habozik,de oda jön hozzám. Leül az ágy szélére. Kicsit tartja a távolságot. Ezért előre csúszom hozzá és az arcom az övétől pár centire van.
-Valamit akartál mondani.-mondom halkan.
-Igen..öm. Olívia..-ismét elharapja a szót.
Kérdően a szemébe nézek.
Kissé keserűen elmosolyodik.
-Csak annyi,hogy szeretlek.
Gondolkodás nélkül megcsókolom. Érzem,hogy Harry szája remeg. Vissza ülök. Ő összeszorítja a száját és lehajtja a fejét.
Kisöprök egy göndör tincset homlokából.
-Látom,hogy valami baj van. Mond el.-kérlelem.
Épp nyitja a száját,hogy belekezdjen, mikor kicsapódik az ajtó.
-Halihó csajszi!-kiált fel kissé szeleburdi barátnőm.
-Hey, Anna!-mosolygok meglepődve.
Harry sóhajtva (ismét) leül a kanapéra.
-Megzavartam valamit?-kérdezi Anna.
-Nem dehogy. Gyere csak. Amúgy is mennem kell a stúdióba.-mondja Hazz és már menne is ki de elkapom a kezét.
-Szeretlek.-súgom. Ezzel arra akartam utalni,hogy kérek egy csókot. Meg is értette.
Lesütötte szemeit és gyorsan egy puszit nyomott a számra.
-Sziasztok.-köszönt el és gyorsan kiment.
Nagy szemekkel Annára nézek.
-Őőm..nem tudom mi folyik itt. De van egy jó hírem.-tapsikol.-Ma délután kiengednek.
-Végre.-mosolygok.
-Első dolgunk az lesz,hogy tartunk egy csajos délutánt. Körbe járjuk Londont és vásárolunk. Mi lehet ennél jobb?-ugrándozik örömében.
"Mondjuk visszakapni az emlékeimet."-gondolom.
-Jó ötlet. Már alig várom.-mosolygok. Legalább valami eltereli a gondolataimat. Legalábbis a maradékot.
-Ahogy jöttem ide a kórházba kinéztem magamnak az egyik kirakatban egy cuki ruhát. Muszáj lesz megvennem.-mesél Anna közben végig mutogat.
-Jól van, jól van.-nevetek.
Leül az ágyamra és megfogja a kezem. Én megszorítom az övét.
-Örülök,hogy itt vagy.-mondom.
-Ki nem hagynám ezt az élményt. Minden tini lány álma,hogy a One Direction-ös fiúkkal lógjon. De így már nem akkora nagy szám.-elfintorodik.
Egyszerre felnevetünk.
-Hiányoztál.
-Te is nekem.-megrázza a kezem.-Most megyek. Majd délután jövök és haza viszlek. Vagyis, a taxis.
Ismét felnevetünk.
Anna épp állna fel.
-Nem tudod mi lehet a baja Harry-nek?-húzom vissza.
-Sajnos nem. De ha megtudok valamit szólok.-rám vet egy bíztató mosolyt és megölel.
-Majd jövök. Szia csajszi.-utánam dob egy puszit.
-Szia.-küldök neki én is egyet.
Becsukja maga mögött az ajtót.
Nem maradt velem más, csak a csönd és a négy fal. Kissé unalmas társaság.
Pár percig csak ülök egy helyben,majd a hajamat fonom, körmöt reszelek. Később meg egy müzli szeletet ropogtatok el. Mikor minden elfoglaltságot kivégeztem a listámról, nem maradt más csak ismét a csönd. Túl nagy csönd. És az nem jó, mert akkor újból azon agyalok,hogy mi történhetett. És ekkor bevillan egy emlékkép. Majdnem lefordulok az ágyról, de megkapaszkodom.
Magam elé meredek, nyitott szájjal. És csak egyetlen nevet nyögök ki.
-Niall.

folytatás...

Folytatom a sorozatot. Remélem nem haragudtok meg,hogy egy hosszabb időt kihagytam. Kérlek ha tetszik a blogom és a történetem olvassátok és osszátok meg másokkal is. Értetek csinálom. Nektek írom. puszi: Lala