Levegőt sem veszek.
Nem gondolkodom egy percet sem. Kitépem az infúziót a karomból és még papucsot sem húzok. Meztelen talpakkal rohanok ki az ajtómon. Meglát egy orvos és utánam kiált. Nem állok meg. Futok a kijárat fele. Csattog a talpam a hideg kövön. Már nem csak az orvos hanem a nővérek is rohannak utánam kiabálva. Végre meglátom az "Exit" feliratot és kirohanok. Ahogy kilépek egy pillanatra megtorpanok mert az erős fény egy kissé elvakított és megszédültem. Egyszer csak az egyik orvos megragadja a karomat és elkezd vissza ráncigálni. Én kézzel-lábbal tiltakozom,de semmi értelme. Ez a férfi sokkal erősebb,mint én.
Még mindig vergődöm. A könnyem patakzik az arcomon.-Kérem..kérem.-sírok keservesen.-Beszélnem kell vele.
A férfi nem enged a szorításon és pár perc múlva ismét a fehér "börtönben" találom magam.
Az orvos utána kiviharzik a szobából és rám zárja az ajtót. Annyit látok az üvegen keresztül,hogy telefonál. Nem is érdekel. A földre esem és a fejemet a térdem közé szorítom. Csak sírok és sírok...
Vagy fél órán keresztül ebben a helyzetben vagyok és már végleg kisírom az összes könnyemet. Felemelem a fejem és az utolsó cseppet is letörlöm az arcomról.
-Már értem.-suttogom magamnak.
Kb. 2 órával később még mindig ugyan abban a helyzetben a földön ülök, a falnak fordulva. Hallom,hogy elfordítja valaki a zárat az ajtómon és belép a szobába. Meg sem mozdulok, mintha semmi sem történne. Az az illető lassú léptekkel elindul felém és leguggol mellettem. Megfogja a vállam és magához szorít. Göndör fürtök simulnak az arcomhoz. És érzem a leheletét a homlokomon. Lassan,mintha nehezemre esne, felnézek. Harry.
Nem lepődök meg. De ahogy a szemébe nézek megijedek. Milyen fájdalmat okoztam neki. Milyen szörnyű embernek tarthat. Pedig és szeretem. Mindennél jobban. Sosem fog megbocsájtani nekem.
Kifakadok.
Sajnálom.....-suttogom és megint elkezdek sírni.
Harry rázza a fejét és letöröl egy könny cseppet a szemem alól.
Nem mond semmit. Én sem.
Még közelebb bújok hozzá és ő még szorosabban szorít magához.
Jó sokáig ilyen helyzetben vagyunk. Végül Harry felállít és visszatesz az ágyamba. Indulna is el. "Ne..ne menjen." gondolom.
-Harry.-szólok utána és ő lezseren vissza fordul.-Miért jöttél be?-hibátlanul elmondtam egy mondatot. Csoda.
-Felhívott az orvos,hogy megakartál szökni. Az én telefonszámom van megadva,hogy hívjanak ha valami baj van.
Kicsit elszomorodok,hogy csak ezért jött be. És még csak meg sem kérdezi,hogy miért akartam megszökni.-És nem akarod tudni,hogy miért csináltam?-teszem fel a kérdést.
Nem mond semmit. Vissza jön mellém és leül az ágyamra. Közelebb hajol és megsimogatja az arcomat,arra utalva,hogy "tudom miért csináltad, de ez semmin nem változtat".
-Sajnálom...én..én nem tudom,hogy tehettem. Én szeretlek...-lehajtom a fejem.
-Olívia. Tudod,lehet,hogy most úgy érzed,hogy az hiba volt. És,hogy te engem szeretsz. Persze! Én is szeretlek.. De attól,hogy elveszítetted az emlékeidet,és most vissza tértek, az érzelmeid nem változnak. Én nem értelek. Olyan jól megvoltunk. És tudod ez nekem,nagyon fáj.-könnyek gyűlnek a szemébe.-soha életemben nem szerettem senkit sem annyira mint téged. És még mindig úgy gondolom,hogy életem legjobb döntése volt,hogy arra a cetlire ráírtam a telefon számom. Addig a napig...amíg..igen. Addig én voltam a világ legboldogabb embere. De ha te vele vagy boldog. Legyél vele. Nekem az a legfontosabb,hogy boldog legyél. Nem fogom azt mondani,hogy nekem ez jó és nem fáj. Mert de. Nagyon is. De ha te így döntesz...én nem fogom végig nézni,ahogy más boldog melletted. Én..én azt nem bírnám.
Már tényleg sír..és én is.-Harry..-sírok de nem mondok mást. Még magam sem tudom,mit akarok...De! Tudom! Döntöttem. Szeretem. Mindennél jobban szeretem. És ez nem csak egy fellángolás. Gondolkodás nélkül két kezembe fogom az arcát és megcsókolom. Hosszan és könnyek között. Harry elhúzza a fejét. Én megsimítom az arcát és visszafordul felém. Megcsókol. Olyan hevesen, és olyan szenvedéllyel. Szeret..szeret. Gondolom magamban. Boldogság önti el a testemet. Én is szeretlek. Nagyon. És egymás könnyei között ajkaink összetapadnak.
